A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Az új idényre is bérletet érdemes venni

Megkezdi a felkészülést NB I-es csapatunk, a bajnokság pedig július végén rajtol el. Klubunk igyekezett az új szezonra is kedvező jegy- és bérletárakat kialakítani. Továbbra is bérletet érdemes vásárolni elsősorban. Az értékesítés a Jegymesteren indul el, de személyesen is zajlik majd a tervek szerint. 

Az jegyárak alapvetően változatlanok maradnak az új idényre, azonban lesznek kiemelt árkategóriájú bajnokik, így az FTC, az Újpest, a Fehérvár és a DVTK elleni hazai találkozók tartoznak ebbe a körbe. Fontos változás, hogy 6-ról 10 évre toltuk ki a gyermekek ingyenes belépését a mérkőzésekre, támogatva ezzel a családosan meccsre járókat. Emellett 18-ról 23 évre emeltük fel a kedvezményes jegyek alsó korhatárát, amivel azoknak a fiataloknak is szeretnénk kedvezni, akik esetleg tanulmányaikat folytatják még. A 65 éven felüliek természetesen továbbra is kedvezményes áron vásárolhatják meg jegyüket, illetve bérletüket.

A bérletárak változatlanok maradnak, így kifejezetten érdemes ezúttal is egész idényre megvenni már a rajt előtt drukkereinknek a bérletet. Egyrészt kényelmes, másrészt úgyis rengeteget lehet spórolni vele, ha nem minden mérkőzésre tud kijutni a tulajdonosa. A bérlet az OTP Bank Liga (NB I.) mellett az esetleges hazai MOL Magyar Kupa mérkőzésekre is érvényes.

A meglévő bérletesek számára szeretnénk biztosítani annak lehetőségét, hogy megszokott helyükre vásárolhassák meg kártyájukat, éppen ezért az előző idényben kiadott helyeket július 15-ig nekik fenntartjuk. A személyes vásárlásnál így a tavalyi bérlet bemutatásával tudják kérni helyükre az új kártyát, de a jegymesteren keresztül, online is lehetőség van a megújításra.

Az online vásárolt bérleteket ingyenesen plasztikkártyára is be lehet váltani később természetesen. Az értékestés június 19-én a jegymester.hu oldalon indul el, ám lesz majd lehetőség a személyes vásárlásra is, ennek részleteiről is folyamatosan beszámolunk majd. 

A 2024/2025-ös bérletárak:

"A" lelátó:

Normál bérlet (23-65 éves korig): 30.000 forint

Kedvezményes bérlet (23 év alatt, 65 év felett): 24.000 forint

"B" lelátó:

Normál bérlet (23-65 éves korig): 24.000 forint

Kedvezményes (23 év alatt, 65 év felett): 18.000 forint

A 2024/2025-ös idény jegyárai:

Alap jegyárú mérkőzések: Paks, PAFC, Debrecen, MTK, Győr, Nyíregyháza, ZTE

Kiemelt jegyárú mérkőzések: FTC, Újpest, Fehérvár, DVTK

"A" lelátó:

Alap: 2.500 forint

Kiemelt: 3.500 forint

Kedvezményes alap jegy (23 év alatt, 65 év felett): 2.000 forint

Kedvezményes kiemelt jegy (23 év alatt, 65 év felett: 3.000 forint

"B" lelátó:

Alap: 2.000 forint

Kiemelt: 3.000 forint

Kedvezményes alap jegy (23 év alatt, 65 év felett): 1.500 forint

Kedvezményes kiemelt jegy (23 év alatt, 65 év felett): 2.500 forint

Gyermekjegy (10 év alatt): Mindkét lelátóra ingyenes (regisztrációs jeggyel, melyet a pénztárban kell kérni a mérkőzés napján)

Mozgássérült belépő (1-es kapu): 1.500 forint

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók