A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a KTE is bekapcsolódik a sorozat küzdelmeibe, csapatunk ellenfele az NB I-es Újpest lesz a Széktói Stadionban vasárnap 16:15-kor.
Az Újpest nem szorul különösebb bemutatásra, a fővárosi lilák tradicionális nagy klubnak számítanak. A 20-szoros magyar bajnok a kupában 11-szer emelhette magasba a trófeát, utoljára 2021-ben diadalmaskodott riválisunk. Komoly tervekkel és célokkal vágtak neki ennek az idénynek is, így a Magyar Kupa egészen biztosan fontos számukra, ezt igazolja az is, hogy Damir Krznar vezetőedző személyesen tekintette meg a Honvéd ellen félbeszakadt bajnokinkat is. Keretük tele van nemzetközi tapasztalattal rendelkező, válogatott rutinnal felvértezett játékosokkal, közülük Horváth Krisztofert mi is jól ismerhetjük, hiszen másfél éven ált volt húzóembere a KTE-nek. A bajnokságban felemásan szerepelnek a fővárosiak, hiszen két győzelem és egy döntetlen mellett már három vereséget is elszenvedtek.
Tímár Krisztián ugyan második meccsén irányíthatja a KTE-t, de a Honvéd elleni bajnoki után ez lehete az igazi bemutatkozás számára is. Pozitívum, hogy a heti munka során mindenki hadra fogható volt, így egészségügyi okok miatt senki sem hiányzik a sűrű program kezdetéről. Mint ismert, az Újpest elleni kupameccs után szerdán már a Honvéd elleni bajnoki folytatása jön, majd Ajkán vár ránk idegenbeli találkozó hét nap leforgása alatt.
– Jó iramú, nehéz mérkőzésre számítunk, egy jó erőkből álló Újpest ellen. Biztos vagyok benne, hogy az Újpest maximálisan komolyan veszi a kupát, ennek megfelelően is áll fel, mivel szeretne messzire jutni. Igyekeztünk maximálisan felkészülni az Újpestből, illetve ezt átadni a csapatnak is. Ahogy azt már korábban is elmondtam, egy közös munka elején járunk, szeretnénk egy új csapatot kialakítani, a srácokon azt érzem, hogy hazai pályán nagyon szeretnének bizonyítani szurkolóinknak. Bízom benne, hogy sokan kijönnek és támogatnak minket, mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy továbbjussunk – mondta Tímár Krisztián, a KTE vezetőedzője.
Jegyek, kapunyitás, beléptetés
Elővételben online, a jegymester.hu oldalon folyamatosan lehet jegyet vásárolni. A mérkőzés napján – amennyiben maradnak belépők még – másfél órával a kezdés előtt (14:45) nyitnak a kapuk és a pénztárak, így arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint időben érkezzenek a gördülékeny beléptetés érdekében akkor is, ha már rendelkeznek belépővel.
Jegyvásárlás az Újpest elleni mérkőzésre ide kattintva lehetséges!
Jegyeket a helyszínen bármelyik pénztárban bármelyik lelátóra lehet vásárolni (például a 2-es pénztárban is meg lehet venni a városi oldalra szóló belépőt), de a jegyvásárlásnál feltétlen figyeljenek arra drukkereink, hogy melyik kapu és oldal felől közelíthető meg szektoruk, ugyanis csak ennek megfelelően működnek a jegyleolvasók. A hazai szektorokat az 1-es, 2-es („A” lelátó) és 4-es kapu jelöli, utóbbi a városi oldal, a „B” lelátó. A jegyeket nem kell bedugni az automatába, elég csak a vonalkóddal lehúzni a leolvasó előtt. Az online vásárolt jegyeket telefonon keresztül is be lehet mutatni.
Bérlet
A teljes idényre érvényes bérletek folyamatosan megvásárolhatók a Jegymesteren ide kattintva, illetve a hazai mérkőzéseken a 2-es pénztárban van erre lehetősége drukkereinknek. Az online megvásárolt bérletek esetében plasztikkártya is igényelhető ingyenesen.
A 2025/2026-is idény jegy- és bérletárai:
A lelátó:
Normál jegy (10 éves kor felett): 1.500 forint
Bérlet: 18.000 forint
B lelátó:
Normál jegy (10 éves kor felett): 1.000 forint
Bérlet: 12.000 forint
Kedvezményes jegyek:
Gyermekjegy (10 éves kor alatt): Ingyenes (regisztrációs jegyet a pénztárban kell kérni)
Mozgássérült belépő (belépés az 1-es kapun): Ingyenes (regisztrációs jegyet a pénztárban kell kérni)
Fizetési eszközök, tiltott tárgyak
Minden pénztárban elérhető a bankkártyás fizetési lehetőség, emellett készpénzzel is lehet jegyet vásárolni.
A mérkőzés folyamán ajándéktárgyak vásárlására is van lehetőség, azonban csak készpénzes formában.
A beléptetés során a kedvezményes jegyeket ellenőrizhetik kollégáink, így mindenképpen legyen egy születési időt igazoló okmány (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány) szurkolóinknál. Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is. Aki teheti, érkezzen ezúttal is a tömegközlekedés segítségével. A mérkőzésekre esernyőt továbbra sem lehet behozni, így csapadékos időjárási körülmények esetén esőkabátot hozzanak magukkal drukkereink. A rendőrség utasítására emellett szúró és vágó eszközöket tilos behozni a létesítménybe, ahogy pirotechnikai eszközöket is.
Vendég szurkolók
A vendégszektorba elérhető belépők elfogytak. A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók üzemelnek. A büfében bankkártyával is tudnak fizetni a vendég drukkerek.
Kapcsolat
A jegy- bérletinformációk kapcsán az jegyinfo@kecskemetite.hu email címen lehet érdeklődni klubunknál.
Az online jegyvásárlás kapcsán kizárólag a jegymester.hu ügyfélszolgálata tud információkkal szolgálni: info@jegymester.hu
Szerző: KTE/kecskemetite.hu