A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Az utolsó hét jön a felkészülésben

A KTE HUFBAU játékosai már fél szemmel a bajnoki nyitányra tekinthetnek, hiszen a felkészülési időszak utolsó hete következik. Gombos Zsolt csapata már a bajnoki ritmus irányába fordulhat az edzésekkel, hiszen február 28-án kezdődik a tavaszi szezon.

Az edzéseket és a hetet most is egy mérkőzés fogja majd keretbe foglalni, ráadásul egy kifejezetten erős riválissal szemben tartjuk meg a főpróbát. Ellenfelünk a nyugati csoport éllovasa, a korábbi NBI-es játékosokat szép számmal soraiban tudó III. Kerületi TVE lesz szombaton 13:00-kor a fővárosban. Ez lesz az utolsó felkészülési mérkőzés a téli szezonban számunkra, február 28-án már a Paks II. vendégeként a bajnoki nyitány következik majd. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók