A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Bácsalmáson is a három pont a cél

Szombaton idegenben lép pályára a KTE II., tartalékcsapatunk Bácsalmásra utazik. Bár a hazaiak nem szerepelnek jól, rendre megnehezítették otthon ellenfeleik dolgát, így nem fogják olcsón adni most sem a pontokat.

A Bácsalmási PVSE nem remekel ebben az idényben, kilenc forduló után az utolsó helyen áll egyetlen pontjával. Nem könnyű azonban Bácsalmáson játszani, igen nehéz talajú pálya várta a csapatokat ősszel, rendre meg is kellett mindenkinek küzdenie a sikerért. A PVSE két tavalyi dobogós, a Harta és a Tiszakécske ellen is csak egyetlen gólos vereséget szenvedett el korábban, mindenképpen okosan és türelmesen kell ennek tükrében futballoznia fiataljainknak.

– Nem téveszt meg bennünket az ellenfelünk jelenlegi helyezése, hazai pályán mindenkivel szoros meccset játszott eddig. Ahogyan mindenhova, Bácsalmásra is a három pontért utazunk, de nagyon nehéz dolgunk lesz, hozzánk hasonlóan fiatal csapattal találkozunk, és a pálya talaja sem túl jó állapotú, ez pedig nem a mi játékstílusunknak fog kedvezni. A körülményekkel ugyanakkor nem foglalkozunk, csak saját magunkra figyelünk. Amennyiben mindenki odateszi magát, illetve kellő motivációval lép pályára, akkor sikeresek lehetünk – mondta Lóczi Péter, a KTE II. vezetőedzője.

A mérkőzés szombaton 14:30-kor kezdődik Bácsalmáson.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók