A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Banó-Szabó Bence: Álomszerű lenne egy újabb siker

Banó-Szabó Bence továbbra is a középpálya motorja csapatunkban, ezt a Ferencváros és az Újpest ellen is hatalmas mezőnymunkával bizonyította. Játékosunk bízik benne, hogy a Kisvárda ellen sikerrel tudjuk lezárni a bajnokság első teljes körét.

– Pazar heteket, meccseket él meg a csapat mostanság. Aligha lehet gond a hangulatra az öltözőben.

– Így van, nagyszerű a hangulat az öltözőben. A győzelmek hatására még tovább fejlődött az egység. Együtt lélegzünk, egy irányba húzunk, egymás sikerének nagyon tudunk örülni. Nagyszerű bemenni az öltözőbe minden nap, az eredmények pedig megerősítenek minket abban, hogy jó irányba haladunk.

– A Fradi ellen kevés időtök is maradt az újpesti meccsig, ott pedig két csapattársatokért kellett a végén aggódni. Mennyire volt lehetőség egyáltalán megünnepelni a sikereket?

– Megünnepeltük annyira, amennyire kellett. Azt a szurkolók is láthatják egy-egy győzelem után, ahogy közösen ünneplünk egy-egy siker után az öltözőben, ez azért egyik alkalommal sem maradt el. Ennél tovább azonban most nem mentünk, készültünk a következő feladatra, ráadásul az újpesti meccs után valóban aggódtunk is csapattársainkért, de szerencsére mindketten rendben lesznek. Sűrű program is vár most ránk ebben a hónapban, így tisztában vagyunk vele, hogy lépésről lépésre kell haladnunk most.

– Visszatérő eleme beszélgetésünknek, hogy folyamatosan építed magad nyár óta, a mutatott játékra és formára azt gondolom nem lehet panasz. Nálad jobban viszont senki nem tudja jobban, hol tartasz az úton. Meddig jutottál el?

– Jó úton haladok. Olvastam korábban olyan kritikát, mely szerint a védekezésemet kicsit lustának tartják, de úgy gondolom, hogy a mostani mérkőzéseken bebizonyítottam, hogy igenis tudok védekezni. A támadás kicsit háttérbe szorult az utóbbi időben, de ezt nem bánom, hiszen a csapat sikeressége a legfontosabb, ráadásul olyan játékosok is gólt szereztek, akik már nagyon megérdemelték ezt, ennek örülök. Majdnem elértem érzésem szerint a maximális erőmet, így reményeim szerint én is tudok még hozzátenni egy kis plusz gólok és gólpasszok formájában.

– A héten már újabb komoly erőpróba vár rátok a Kisvárda ellen, a tavalyi ezüstérmes lesz az ellenfél. Mire lehet számítani?

– Személy szerint én is felkaptam a Kisvárda tavalyi szereplésére a fejem, hiszen kiváló focit játszottak, ráadásul az idei szezont is jól kezdték a nemzetközi porondon is. Egy nagyon jó csapatról beszélünk, viszont érzésem szerint a szakmai stáb nagyon jól felkészített minket a hét folyamán, amit reményeim szerint a pályán is meg tudunk mutatni. Ez is egy ugyanolyan nehéz meccs lesz, mint akár a Ferencváros elleni, de ha ismét egységesen, egy célért küzdve, tudatosan futballozunk, akkor itthon tarthatjuk a pontokat.

– A bajnokság harmadához érünk el pénteken, véget ér az első kör. Álomszerű volt ez az időszak?

– Amennyiben 33 pontot szereztünk volna 11 mérkőzésen, akkor biztosan az lett volna... A viccet félretéve viszont azt tudom erre mondani, hogyha a pénteki mérkőzést megnyernénk, akkor valóban álomszerű lenne számunkra az első kör. Abban az esetben 22 pontunk lenne, amire senki, a lelkünk mélyén még talán mi sem számítottunk a szezon előtt. Amit elértünk eddig, az nagyszerű, ha a Kisvárdát is legyőznénk, akkor tényleg egy álom válna valóra.

– Sűrű hét felvezetése lesz ez, hét nap alatt három tétmeccs vár rátok. Mennyire tekintettetek előre már a győri kupameccsre és a Vasasra?

– Egyelőre a munka során ez nem jött elő, csak a Kisvárdára koncentrálunk. Tervszerűen dolgozik a szakmai stáb, az edzések is így vannak kialakítva. Mi, játékosok is tisztában vagyunk vele, hogy fel kell készítenünk a testünket erre az időszakra, de azt gondolom, hogyha külföldön szinte kétnaponta játszanak meccseket, akkor itt is fel kell venni ezt a ritmust és alkalmazkodni. Ez nem probléma, inkább egy lehetőség arra, hogy mérkőzésről mérkőzésre haladva lehet akár javítani, akár folytatni egy jó szériát.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók