A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Banó-Szabó Bence és Lóczi István a visszavágóról

Megtartotta a Riga FC elleni hivatalos sajtótájékoztatóját csapatunk, melyen Lóczi István vezetőedző és Banó-Szabó Bence nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

Banó-Szabó Bencét az első mérkőzésen le kellett cserélni, s bár jobban van, csak a mérkőzés napján dől-e, hogy bevethető lesz-e.

– Előnnyel érkezünk, egy nagyon nehéz mérkőzés van a hátunk mögött, mely nekünk az első volt ebben a formában nemzetközi szinten. Már egyel több tapasztalatunk van így, mint eddig. Bízom benne, hogy a társaság magabiztosan és önbizalommal telve várja a visszavágót. A párharc esélyese még mindig a Riga talán, de a szakmai stáb mentálisan és taktikailag is megfelelően felkészített minket, így nagyon várjuk már a találkozót. Sokkal jobban vagyok a múlt héthez képest, de a mérkőzés napján dől el, hogy pályára tudok-e lépni. Én, az edzői és az orvosi stáb közös döntése lesz, hogy mi fog történni. Nagyon szeretnék, de a legfontosabb az, hogy a csapat sikert arasson, és hogy jövő héten is Európa-konferencialiga mérkőzést vívhassunk – mondta Banó-Szabó Bence.

Lóczi István a felkészülés menetébe adott betekintést, emellett szót ejtett az esélyekről is.

– Gyorsan megindult az odavágó után a felkészülés a visszavágóra, a játékosok egyetlen nap pihenőt kaptak, hogy fejben és fizikálisan is regenerálódjanak. Szombattól már gőzerővel készülünk, komolyan vesszük a visszavágót, szeretnénk ezt a történelmi sikert tovább írni. Két nappal korábban jöttünk, sajnos önhibánkon kívül becsúszott egy nem várt probléma. Kértünk egy edzőpályát kedd délutánra is, hogy kint tudjunk dolgozni, de végül hétfőn kiderült, hogy nem lesz. Furcsa, hogy egy 700 ezres városban nem akad egy szabad pálya… Így korábban, reggel edzettünk otthon, majd zökkenőmentesen kijutottunk. Tulajdonos úr és a klubvezetés tényleg mindent biztosított ahhoz, hogy megfelelően fel tudjunk készülni. Említettem korábban, hogy a Riga a párharc esélyese, most azt mondom, hogy az előny birtokában talán egy 60-40 százalékra módosult ez a javunkra. Reméljük, hogy ez be is igazolódik. Kis meglepetésre is készülünk, de az összeállításba természetesen nem mennék bele. Személy szerint úgy éreztem, ellenfelünk lebecsült minket legutóbb, de 2-0 után megmutatták az igazi arcukat, nagyon jó csapatról van szó. Várhatóan igen sok néző lesz a stadionban, így biztosan nagy nyomás alatt leszünk, erre lélekben is fel kell készülnünk – mondta Lóczi István.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók