A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Banó-Szabó Bence hazatért

Klubunk mindenben megegyezett a Bp. Honvéddal, így Banó-Szabó Bence játékjogát végleg megszereztük a fővárosiaktól. A 22 esztendős, saját nevelésű középpályás nyolc esztendő után tér haza Kecskemétre.

Banó-Szabó Bence kecskeméti nevelés, a KTE-ben kezdett el ismerkedni a futballal. Rendre korosztálya legjobbjai közé tartozott, és végül 2014-ben a Honvéd-MFA csapott le rá. Eredményesen fejlődött tovább a piros-feketéknél, hiszen az U16, U17 és U19 korosztályban is bajnoki címet szerzett, és az utánpótlás-válogatottban is helyet szerzett magának, egészen az U21-es korosztályig tagja maradt a nemzeti csapatnak. A 2017/2018-as szezonban robbant be a felnőtt csapatba, 26 mérkőzésen 4 gólpasszt jegyzett. Összesen 83 tétmeccsen lépett pályára a Honvédban, ezeken 4 gólt és 10 gólpasszt könyvelhetett el, betalált az Európa Liga selejtezőjében is többek közt. Legnagyobb sikere a 2020-as Magyar Kupa győzelem a kispestiekkel.

Banó-Szabó Bence gyakorlatilag hazatér most Kecskemétre, ráadásul egy olyan edzővel dolgozhat, akinél jobban aligha ismerheti bárki jobban:

– Elég régóta nem jártam játékosként a Széktói Stadionban, úgyhogy nagyon izgatott voltam, amikor először találkoztam srácokkal. Egyúttal nagyon vártam is, és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Külön hálás vagyok a kecskeméti vezetőségnek, hogy ezt létre tudták hozni. Azért jöttem ide, hogy a Kecskemét bennmaradjon az NB I-ben, és a klub jövőre is ebben az osztályban szerepeljen. Nekem is megvannak természetesen a céljaim, gólokkal és gólpasszokkal szeretnék ehhez hozzájárulni. Sokan kérdeznek és kérdeztek természetesen arról, hogyan fogom ezt a kapcsolatot kezelni édesapámmal, de ezt egymás között megbeszéltük, problémát nem fog okozni ez a helyzet. A döntésemben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy ő a vezetőedző, mert nem titok, hogy volt más NB I-es megkeresésem is. Amikor viszont jelezte felém, hogy a KTE kötelékében akar tudni, akkor eldőlt, hogy haza szeretnék jönni. A pályán az edzőm, otthon az édesapám. Számítok rá, illetve el is várom tőle, hogy az edzéseken velem bánjon a legkeményebben. Bízom benne, hogy egy sikeres évet zárunk majd közösen – mondta Banó-Szabó Bence.

Saját nevelésű játékosunk a szerdai, Slovenska Bistrica elleni edzőmeccsen be is mutatkozhat lila-fehérben.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók