A KTE történetében új rekord született az idei ezüstéremmel, amihez kellett természetesen az, hogy igazi csapatként működjenek együtt játékosaink. A jól működő gépezetnek voltak különösen eredményes tagjai is a támadószekcióban.
Banó-Szabó Bence egészen elképesztő ütemben gyártotta ebben a szezonban a gólpasszokat, kiemelkedő találkozója volt a Puskás Akadémia elleni siker tavasszal, ahol mindhárom gólunkat ő készítette elő. Összesen 12-szer hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait, emellett 5 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A 17 találatban való részvétel a negyedik legjobb mérleg az NB I-ben idén, csupán Varga Barnabás (28), Adama Traoré (20), Nenad Lukic (19) előzi meg, míg Dorian Babunszki szintén 17-ig jutott.
Nagyon jól ment az előkészítés Szuhodovszki Somának is, aki 9-ig jutott, ez a harmadik legjobb a mezőnyben. A kanadai táblázat első húsz helyére egyébként három játékos fért be, az említett Banó-Szabó Bence mellett Szuhodvoszki Soma (12) és Tóth Barna (11), de Nagy Krisztián is eljutott 10 pontig.
Házi gólkirályunk, Katona Bálint főleg a gólszerzésben jeleskedett, 8 gólja mellett egy közvetlen előkészítést vállalt.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu