NBI-es tartalékcsapat lesz a KTE HUFBAU következő ellenfele, az NBIII. 5. fordulójában a Budapest Honvéd-MFA II. vendégei leszünk Csepelen.
A két klub azonos pontszámmal várja a vasárnapot, ráadásul szinte teljesen ugyanolyan eredményeket is szállítottunk a kispestiekkel. A Dabas-Gyónt legyőztük, az RKSK ellen döntetlent játszottunk, illetve kikaptunk a Monortól. A Honvéd emellett a Taksony ellen maradt pont nélkül, míg mi legutóbb az Iváncsától kaptunk ki. Pisont István szokás szerint annak tükrében alakíthatja ki kezdőcsapatát, hogy kit, illetve kiket kap esetleg vissza az NBI-es keretből, itt azonban maximum csak találgatni lehet még. Ettől függetlenül a Honvéd egy erős utánpótlásra építhet, így fiatal, lendületes ellenfél vár ránk. A vendégek trénere bizakodó, jó mérkőzést vár:
„Nem egy könnyű hét után vagyunk, hiszen a Monor elleni vereség azért bennünk maradt. Nem azt kaptuk a múlt héttől, amit vártunk, de szerdától kezdve egészen jól tudtunk már dolgozni, mindenki bevethető. Meghatározó számunkra, hogy kik játszanak vissza, erre a visszajelzésre még én is várok. Két olyan csapat fog találkozni, mely többet várt a kezdéstől. Ugyanannyi pontot szereztünk, ugyanazok ellen a klubok ellen gyűjtöttük be pontjainkat is. Eredményesség szempontjából többet vártam, a játékot illetően már lépegetünk előre. Mindkét csapat most akart kijönni ebből a gödörből, így egy nagyon jó meccsre számítok. Várom a további fejlődést a csapattól, és természetesen nyerni szeretnénk.” – mondta Pisont.
A KTE HUFBAU-nak is van mit feledtetnie, hiszen az RKSK ellen kétgólos előnyünk ellenére csak döntetlent értünk el, míg a Monor és az Iváncsa ellenében a Széktóiban maradtunk pont nélkül. Zoran Kuntics variációs lehetőségei bővültek a héten, hiszen Patvaros Zsolt személyében igazán komoly erősítéssel zártuk le az átigazolási szezont, aki vasárnap máris csapatkapitányként vezetheti pályára a csapatot. Vezetőedzőnk szerint jelenleg egyetlen riválissal szemben sem számíthatunk könnyű meccsre, ugyanakkor el kell indulni felfelé a tabellán, még ha csapatként van is hova fejlődni:
„Alaposan kielemeztük az utolsó meccsünket, most is csak azt tudom mondani, hogy mindenki hibázhat, de ezen a szinten ekkorákat már nem lehet. Manapság nagyon fontosak a pontrúgások, ebben óriási a hiányérzetem, gyakorlatilag egy normális szögletet nem tudtunk eddig lőni. Ugyanakkor ellenünk már volt három büntető, illetve veszélyes pontrúgások után már gólt is kaptunk. Alaposan átbeszéltük a helyzetet, úgy gondolom, hogy ezeket a dolgokat a játékosok megértették, az volt a fontos ezen a héten, hogy az önbizalom visszatérjen. Továbbra is tartom, jó játékosokból áll a keret, csapatként azonban még nem vagyunk elég jók. Most egy olyan ellenféllel találkozunk, mely talán a legjobb utánpótlással bíró egyesület, nagyon ügyes játékosok alkotják. A mi helyzetünkben most nincs könnyű meccs, ez sem lesz az, de egyszerűen muszáj elindulni felfelé. Az edzéseken alázatosan dolgoztak a játékosok, a videózás során megértették azokat a dolgokat, amikről beszéltünk, így szeretnénk három ponttal hazatérni. Patvaros Zsolt megszerzésének nagyon örülünk, vezérszerepet szánok neki, így logikus lépés volt az is, hogy hétvégén már ő viselje a csapatkapitányi karszalagot.”
A találkozót a csepeli stadionban rendezik, kezdés 16:00-kor.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu