A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: A Majost fogadjuk a Széktóiban

A KTE HUFBAU a bajnokság 7. fordulójában a Majosi SE-t fogadja a Széktói Stadionban. A mérkőzés esélyese egyértelműen csapatunk, hiszen a még mindig nyeretlen újonc jelenleg az utolsó helyen áll, míg a mieink eddig minden pontot begyűjtöttek hazai környezetben.

A Majosi SE megyei bajnokként lépett nyáron fel az NBIII-ba, amit a klubnál egy kalandként fognak fel, hiszen még sosem szerepeltek a harmadosztályban történetük során. A Majos alapvetően a megyei bajnokságban szereplő gárda gerincére épít, és ahogy az várható volt, az első fordulók leginkább a tapasztalatgyűjtésről szólnak számukra. Noha csupán kettő pontjuk van, két súlyos vereség után egyre szorosabb meccseket vívnak a bajnokságban, a Kozármisleny és az Újpest II. ellen már a győzelemre is volt esélyük. Egy dolog biztos, ellenfelünket egy pillanatig sem szabad lebecsülni, hiszen a bajnokságban eddig rengeteg meglepő eredmény született már.

A Majosi SE formája az utolsó 5 mérkőzés alapján: V-D-V-V-D

A KTE HUFBAU újabb sűrű időszakot kezdett meg két sikerrel, hiszen az Újpest II. után a Hódmezővásárhelyt is legyőztük hét közben, ezeken a meccseken ráadásul kilenc lila-fehér gólnak örülhettünk. Bár a keretnek továbbra is vannak sérülés miatt hiányzó játékosai, jó hír, hogy többen is jól haladnak a felépüléssel, így hamarosan akár tovább bővülhetnek Gombos Zsolt variációs lehetőségei. Hazai pályán eddig imponáló mérlege van csapatunknak, hiszen mindhárom fellépésünkön három góllal nyertünk a Széktóiban.

A KTE HUFBAU formája az utolsó 5 mérkőzés alapján: Gy-Gy-V-Gy-Gy

Így várják a mérkőzést a vezetőedzők:

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Semmiképpen sem sereghajtóként tekintünk a Majosra, ugyanúgy kell készülnünk ellenük is, mint bárki ellen. Ezen a mérkőzésen is az a cél, hogy megint egy kicsit jobb teljesítményre törekedjünk, hozzuk ki magunkból a maximumot. Hosszú hét volt ez, a harmadik mérkőzésünkre készülünk, de igaz ez rájuk is. Szeretnénk a lehető legjobb eredménnyel zárni ezt a periódust, ehhez kell a győzelem. Nem becsüljük le ugyanakkor ellenfelünket, én is megnéztem meccseiket, ennek alapján is azt mondhatom, hogy biztosan nem lesz könnyű dolgunk.

Tihanyvári László (Majosi SE): Mi tanuljuk egyelőre ezt az osztály, hiszen ennek a kis településnek a csapata soha nem játszott még az NBIII-ban. Már meg is kaptuk az első tanári pofonokat, most kezdünk egy kicsit helyre rázódni. Tudtunk még igazolni is, végre van egy 22 fős keretünk. Sajnáljuk az Újpest és a Kozármisleny elleni meccseinket, mert ezeket hozni kellett volna. Fájó pontokat vesztettünk el, hiszen akár hat ponttal a 13. helyen is állhatnánk, akkor mindenki mosolyogna. Kicsit feszültebb a helyzet így, hiszen minden pontért nagyon meg kell harcolnunk. Úgy gondolom, hogy a csoport legjobb csapatához utazunk, tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Láttam már a Kecskemétet a Fradi ellen, annak ellenére is egy hibátlan csapat, hogy ott kikaptak. Tele vannak jó, magasabb osztályt is megjárt játékossal, de a futball attól szép, hogy a labda gömbölyű, bármi megtörténhet, hiába a hazai csapat az esélyes.

Szurkolói információk:

A belépők a hazai és vendég drukkerek számára is egységesen 500 forintba kerülnek, a 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés. A vendég drukkerek a 2-es kapu felől közelíthetik meg a számukra kijelölt „N” szektort, a büfé számukra is biztosított. Stadion alaprajz ide kattintva érhető el a tájékozódáshoz.

Szintén ingyenes a belépés a 14 évnél idősebb, de Bács megyei klubban futballozó utánpótlás játékosoknak, ehhez csak igazolásukat, vagy annak másolatát kell felmutatni a 2-es kapunál található pénzárnál.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók