Vasárnap már a 13. fordulót rendezik az NBIII. közép csoportjában, a Kecskeméti TE a Pécsi MFC vendége lesz. Két NBI-es múltú klub csap össze, mindkettőnek létfontosságú lenne a három pont megszerzése.
A PMFC-vel nagyot fordult nyáron a világ, hiszen míg az előző idényben az utolsó körig tartó versenyfutásban voltak a bajnoki címért a Tiszakécskével, addig ebben a szezonban a bennmaradás a cél. A keret teljesen átalakult nyáron, szinte minden futballista elhagyta a klubot, így a nulláról kellett újrakezdeni az építkezést, szerényebb háttérrel és célokkal. Ellenfelünk ennek megfelelően nem is szerepelt túl jól eddig, aminek következtében Sárai György helyét Vas László vette át a kispadon. A 11 pontjával 14. helyen álló baranyai egylet még nem nyert hazai pályán, az új tréner célja az, hogy a problémáikra megoldásokat találjanak az őszi hajrában:
„Sosem tartottam optimálisnak, amikor szezon közben kell átvenni egy csapatot, ráadásul elég sok sérülés is nehezíti a munkát. Nem a magyarázkodásra, hanem a megoldásra törekszünk azonban, szeretnénk minél sikeresebbek lenni a hátralévő négy fordulóban. Szomorú, hogy ezek a komoly élvonalbeli múlttal rendelkező klubok ezúttal csak az NBIII-ban találkoznak. A mérkőzés pikantériáját ráadásul nem is az adja, hogy a bajnoki címért küzdenének, hiszen mindkettő az alsó zónákban helyezkedik el. Biztos vagyok benne, hogy ettől függetlenül tüzes, izgalmas találkozó lesz a vasárnapi, szeretnénk természetesen itthon tartani a pontokat” – mondta Vas László.
A Kecskeméti TE legutóbb a Makó ellen játszott hazai pályán 3-3-as döntetlent, a találkozót követően még úgyis csalódott lila-fehér arcokat lehetett látni, hogy kétgólos hátrányból sikerült visszakapaszkodni. Idegenben kellene pótolni az elhullajtott pontokat, ami az eddigi forma alapján nem tűnik könnyű feladatnak, a KTE csak Dabason tudott nyerni még augusztus elején, a legutóbbi három túráról pont nélkül tértünk haza. Nagyon nem mindegy, hogy a pécsi vendégjáték hogyan is sikerül, hiszen vereség esetén nagyon veszélyes zónába eshetünk vissza, győzelemmel azonban le tudnánk rázni magunkról az alsó régiót.
„A Makó ellen a srácok megmutatták, hogyan tudnak küzdeni, ha ezt az első perctől fel tudjuk vinni a pályára, illetve bátrabb, vállalkozóbb szellemű játékot tudunk nyújtani, akkor sikeresek lehetünk. Mindkét egyesület nagy múltra tekint vissza, a jelen ehhez mérten nem az igazi. A Pécs tavaly meg szerette volna nyerni a bajnokságot, idén már más stratégiát folytatnak, sok a fiatal játékosuk, más alapokra helyezték a klubot. Veszélyes, gyors és agresszív csapatról van szó ennek ellenére is” – mondta Szabó Tibor.
Az NBI-es múltra is visszatekintő párharc ismét a Stadion utcában folytatódik, ahol a vendégszektort is kinyitják a kecskeméti drukkerek számára. A belépők 500 forintba kerülnek, 14 éven aluliaknak, illetve 65 éven felülieknek ingyenes a belépés, kezdés vasárnap 13:30-kor!
Játékvezetők: Bana Gergely (Kiss Balázs, Perák András)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu