A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: A továbbjutás kiharcolása lesz a cél a kupában

A MOL Magyar Kupa első országos fordulójában a megye I-es Tihanyi FC vendége lesz a KTE HUFBAU. A papírforma csapatunk továbbjutása mellett szól, ám mivel egy mérkőzés dönt erről, mindenképpen komolyan kell venni ellenfelünket, hiszen a Tihanyi FC minden tétmeccsét megnyerte ebben a szezonban.

Jó erőkből álló megye I-es csapattal fogunk találkozni a festői környezetben fekvő tihanyi pályán, hiszen a TFC eddig minden meccsét, öt bajnokit és három kupaselejtezőt is sikerrel vett a szezonban. A rendkívül gólerősen futballozó csapat legnagyobb múltú játékosa Nagy Dániel, aki nagyjából 300 mérkőzést játszott az NBI-ben és az NBII-ben, például a Videoton színeiben. Ennek megfelelően teher nélkül, de semmiképpen sem feltartott kézzel léphetnek pályára ellenünk.

A Tihanyi FC formája az utolsó 5 mérkőzés alapján: Gy-Gy-Gy-Gy-Gy

Gombos Zsolt személyesen nézte meg a Tihany legutóbbi bajnokiját Úrkúton, ennek megfelelően kézzelfogható tapasztalatai vannak arról, mire kell készülnünk riválisunk ellen. Vezetőedzőnk a mérkőzés előtt elmondta, teljesen nem szeretné felforgatni a csapatot a bajnoki meccsekhez képest, de biztosan lesznek személycserék is a kezdőcsapatban. A cél egyértelműen a továbbjutás ebben a fordulóban.

A KTE HUFBAU formája az utolsó 5 mérkőzés alapján: Gy-Gy-Gy-Gy-Gy

Így várják a mérkőzést a vezetőedzők:

Lukács István (Tihanyi FC): Semmi különös dologgal nem készülünk a meccsre, ugyanúgy edzünk a megszokott ritmusban. Nekünk ez egy ajándék itt a főtáblán. Természetesen nem feltartott kézzel lépünk majd pályára, szeretném én is látni, hogy az elmúlt két hónap munkája után, hol tartunk egy magasabban jegyzett csapat ellen. Erre tökéletes lesz ez a mérkőzés. A célunk továbbra is az, hogy a megye I-ben dobogós helyen végezzünk, ebben benne van az is, hogy megnyerjük a bajnokságot.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Alapvetően elmondható, hogy a széleken kifejezetten jó a Tihany, erre mindenképpen figyelnünk kell. Nagy Dániel személyében van egy extra képességű, NBI-es múltú játékosuk, ő a csapat mozgatója. Az természetesen látszik, hogy a megye I. és az NBIII között van sebességben, fizikálisan, illetve több elemben is különbség, amiben mi előrébb tartunk, és ezt meg is kell mutatnunk. Egy pillanatra sem becsüljük le az ellenfelet, hiszen minden meccsüket megnyerték idén. Úgy kell kimennünk a pályára, hogy mindenképpen nyerni akarunk, hiszen a célunk az, hogy továbbjussunk.

Szurkolói információk:

Cím: 8237 Tihany, Kossuth Lajos utca 2.

Belépő: 500 forint

Élő: Szöveges (KTE Twitter) 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók