A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Augusztus óta bevehetetlen Dabas-Gyón

Vasárnap már az korábbra hozott tavaszi rajttal folytatódik az NBIII. közép csoportja, hiszen a 16. fordulót rendezik. Két azonos pontszámmal rendelkező csapat találkozik majd, de az őszt csak a hazaiak értékelhetik pozitívan.

A KTE HUFBAU egy edzőváltás után készül a tavaszi rajtra, hiszen kedden Zoran Kuntics helyét megbízott edzőként Farkas István vette át, akinek megbízatása a Dabas-Gyón és az RKSK elleni bajnokikra szól. Csapatunk az ősz folyamán 5 győzelem mellett 3 döntetlent és 7 vereséget számolt, ezzel a 9. helyen értünk féltávhoz, ami elmaradt a kitűzött céltól, ezen kellene javítani a hátralévő két mérkőzésen. Farkas Istvánnak biztosan lesznek hiányzói: Peres Csaba még csak kocog, Patvaros Zsolt a Taksony ellen szenvedett combsérülést, Balog Marcell rehabilitációját tölti, valamint Vladul Stefan sem lesz keretben. Ennek ellenére trénerünk kifejezetten bizakodó, a hét folyamán már főleg mentális oldalról igyekezett megfelelően felkészíteni a csapatot. Abban biztosak lehetünk, hogyha játékosként megismert mentalitását adja edzőként is, akkor a küzdőszellemmel biztosan nem lesz gond:

„Kedden történt a váltás, de igyekeztünk ettől függetlenül változatlanul végezni a munkát a héten is. A fiúkkal hét közben eddig sem, most sem volt gond, én nagyon várom már a vasárnapot. Tudjuk, hogy kivel találkozunk, ismerjük az ellenfelet, hiszen az első fordulóban már találkoztunk velük. Akkor 2-0-ra legyőztük őket, de intő jel kell legyen, hogy ellenfelünk nagy helyzetet is elhibázott azon a találkozón. Én most is hasonló Dabas-Gyónra számítok, mely végig küzdeni fog. Hasonló helyzetből várja a meccset a két csapat, annyi különbséggel, hogy ők nem olyan célokkal vágtak neki az ősznek, mint mi. Küzdelmes meccsre számítok, de nagyon bízom benne, hogy megnyerjük a találkozót, hiszen égető szükségünk lenne a pontokra!” – mondta a megbízott tréner.

Szinte teljesen ugyanolyan mutatókkal rendelkezik a Dabas-Gyón, csak a szerzett és kapott gólokban van eltérés a két csapat között. Más célokkal ment azonban neki az újonc a bajnokságnak, esetükben a 18 pont és a 10. hely abszolút jó eredménynek számít. Aczél Zoltán csapata egy kifejezetten jó sorozatot is magáénak tudhat, hiszen a 4. forduló óta nem kaptak ki otthon, akkor is csak az éllovas PMFC-től. Azóta öt meccsükből négyet behúztak, egyszer döntetlent játszottak. A nyitányon 2-0-os KTE siker született a Széktói Stadionban, de most a hazai mester is bizakodó:

„Magunkról ilyenkor nem annyira kell beszélni, de az őszi 10. hely tőlünk egy egészen jó teljesítmény. Vasárnap egy kimondottan jó állománnyal rendelkező csapatot fogadunk, de Kecskeméten ennek ellenére nem úgy sikerült az ősz, ahogy azt szerették volna. Éppen ezért is számítok nehéz mérkőzésre, hiszen mindenképpen javítani szeretnének jelenlegi helyzetükön, biztosan úgy akarják kezdeni a tavaszi bajnokságot, hogy elindulnak felfelé a tabellán. Az új edzővel új impulzusokat is kaphattak a játékosok, a motiváció biztosan hatalmas lesz bennük. Én háromesélyes meccset érzek, mert az nem titok, hogy a Kecskemét jobb csapat nálunk, más lehetőségekkel bírnak, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy mi hazai pályán utoljára a Pécstől kaptunk ki még a negyedik fordulóban. A mi szintünkön tehát elég komoly erőt képviselünk hazai pályán, így jó meccset, és hazai edzőként természetesen hazai sikert várok. Még egyszer mondom, nem lesz ez könnyű, hiszen a Kecskemét motiváltsága és erős állománya miatt biztosan mindent megtesz majd a győzelemért.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók