A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Csak a három pont lehet a cél a DMTK ellen

A KTE HUFBAU vasárnap ismét a Széktói Stadionban lép pályára, a bajnokság 8. fordulójában a Dunaharaszti MTK látogat hozzánk. A mérkőzés érdekessége, hogy hosszabb szünet után ismét villanyfényes összecsapásra kerül sor.

A DMTK szezonja egyelőre hasonlít a tavalyira, az akkor még nyugati csoportban szereplő riválisunk akkor sem remekelt ősszel, kieső helyen is töltötte a telet. A nyári csoportváltás egyelőre nem hozott fordulatot, a Haraszti nem tudott még meccset nyerni, két döntetlenük után ráadásul utóbbi négy fellépésükön még a pontszerzés sem jött össze. Leírni és lebecsülni azonban nem szabad a szebb napokat is megélt klubot, hiszen tavasszal is megmutatták, hogy küzdeni nagyon tudnak, ezért is tudták mélyről visszakapaszkodva, az utolsó fordulóban megőrizni NBIII-as tagságukat. Króner Péter vezetőedző az eredménytelenség ellenére most is pozitívan és magabiztosan várja a kecskeméti bajnokit:

„A táblázaton elfoglalt helyünk nyilván mutat valamit az erőviszonyokról. Ettől függetlenül nem feltartott kézzel megyünk Kecskemétre, hiszen számunkra minden pont rendkívül szükséges lenne most. A csapatban én érzem már az első győzelmet, akár meglepetés formájában is, ebben reménykedem most is. Volt nagyobb különbségű vereségünk is a bajnokságban, ennek ellenére a meccsek többségében partiban vagyunk ellenfeleinkkel. Az a bizonyos kis plusz hiányzik a sikerhez, de a csapat most már eléggé ki van hegyezve arra, hogy tényleg nyerjen. Éppen ezért sem fogjuk feltenni a kezünket vasárnap.”

Zoran Kuntics az andráshidai kupameccs után elégedetten értékelhetett, felszabadult játékkal sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. A pécsi meccs előtt meghatározó játékosok dőltek ki, illetve a múlt héten is akadtak, akik betegség miatt hiányoztak, azonban mindenki felépülni látszik. A KTE HUFBAU a szezon első periódusában játszotta tulajdonképpen az élcsapatok elleni rangadókat, vasárnap egy olyan szakasz következik, amikor a tabellán mögöttünk helyezkedő riválisok ellen kellene begyűjteni a pontokat, ezzel is felzárkózva a dobogósokra. Éppen ez a célja Zoran Kunticsnak is, aki most is elsősorban saját játékosai erősségeire szeretne építeni:

„Nekünk elsősorban az a fontos, hogy a beteg és sérült játékosok felépüljenek, ez vélhetően így is lesz, remélhetőleg mindenki rendelkezésre fog állni. A kupameccsen magabiztosan nyertünk, jól is játszottunk, mondhatom azt, hogy a pécsi meccs után az önbizalmunk visszajött. Most jó úton haladunk, jó csapat leszünk. Függetlenül attól, hogy a DMTK utolsó a tabellán, ez nem téveszt meg minket. Bár nyeretlenek, de pontot szereztek a Szentlőrinc és a Kozármisleny ellen is, én jó meccset várok. Ha a valódi arcunkat mutatjuk a vasárnapi meccsen, akkor mi leszünk a találkozó esélyesei. Véletlenül sem becsüljük le ellenfelünket, de a célunk az, hogy minél gyorsabban befogjuk a dobogós csapatokat.”

A KTE HUFBAU villanyfényes hangulatban fogadhatja ellenfelét, hiszen 18:00-kor kezdődik az összecsapás. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, hosszú idő után új szurkolói sálat ad ki klubunk, melynek árusítása éppen ezen a meccsen kezdődik. A sálakat a pénztárakban vásárolhatják meg drukkereink 3000 forintért, a pénztárak 17:00-kor nyitnak ki.

Szerző: Nyitray András

Média partnerek
Támogatók