A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Dunaharasztiban zárjuk a bajnokság első felét

A tavaszról előrehozott 16. fordulóval fejezi be a 2018-as esztendőre a tétmeccseket a Kecskeméti TE, ellenfelünk a szintén újonc Taksony SE lesz idegenben, akik hazai meccseiket Dunaharasztiban rendezik.

Az első fordulónak nagy reményekkel vágott neki mindkét együttes, a Széktói Stadionban a vendégek kezdtek jobban még nyáron, egy büntetővel korán vezetést szereztek Farkas Ádám révén. A leginkább küzdelmes találkozón ugyan meddő kecskeméti fölény alakult ki, de ez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg, csak a hajrában tudtunk egyenlíteni Vladul szöglet utáni fejesgóljával.

Az 1-1-es döntetlen azóta elsősorban minket kísért, további hét alkalommal került egy pont a nevünk mellé, így hiába kaptunk ki kevésszer, értelemszerűen a győzelmek száma sem sok. A Taksony lendületet kapott az idegenbeli pontszerzéstől, stabil középcsapattá nőtték ki magukat, folyamatosan a tabella első felében helyezkednek el. Bár több vereséget számlálnak nálunk, dupla annyi sikerük is van, így 21 pontjukkal a 7. helyen tanyáznak, míg a KTE 17 egységet gyűjtve a 12. pozíciót foglalja el. Az a pontok alapján is látszik, hogy a mezőny továbbra is szoros, egy-egy sikernek nagyon komoly értéke van.

Szabados Tamás, a Taksony trénere szerint a KTE sokkal jobb csapat a tabellán elfoglalt helyezésénél, azonban a lélektani előnyt most saját csapatában érzi az eredményesség miatt.

 „Az első mérkőzésen tapasztaltakhoz képest a Kecskemét sokkal hátrébb áll a tabellán, mint amit vártam. Akkor is azt mondtam, hogy egy nagyon veszélyes, gyors, kombinatív csapat a KTE, ezt tartom most is. Én azt gondolom, hogy ők is abban a helyzetben vannak, mint mi, elég sokszor fogta a balszerencse a kezüket. Ettől függetlenül szerintem a tabella nem mutatja ellenfelünk valódi erejét. Nagyon nehéz meccsre számítok ezúttal is, talán most mentálisan mi vagyunk kicsit jobb helyzetben, ellenfelünket biztosan frusztrálja, hogy dominálnak, futballoznak, mégsem tudnak meccseket nyerni. Én 50-50 százalék esélyt adok mindkét csapatnak a győzelemre. Nagyon nem mindegy szerintem egyik félnek sem, hogy miként alakul a mérkőzés, hiszen a megszerzett pontmennyiség is befolyásolhatja a téli felkészülést.”

Szabó Tibornak most is a sérülések okozzák a legnagyobb gondot, több alapember hetek óta nem tud a csapat rendelkezésére állni, legutóbb ráadásul Takács Krisztofert is le kellett cserélni Rákosmentén. A kezdőcsapat összeállítása most sem lesz egyszerű feladat.

 „A legfontosabb az, hogy szeretnénk győzelemmel befejezni az évet. A Taksony az első fordulóban pontot vitt el tőlünk, s bár azon a meccsen fölényben voltunk, a döntetlennek igazából mi örülhettünk, hiszen a végén sikerült egyenlítenünk. Ellenfelünk a bajnokságban egy masszív, erős középcsapattá nőtte ki magát azóta, úgyhogy biztosan nehéz dolgunk lesz idegenben. Vannak problémáink most is a keretben, továbbra is több játékosunk bajlódik sérüléssel, de ezzel a gonddal már minden csapat szokott küzdeni itt a szezon végén. Jó lenne győzelemmel zárni, hogy a téli felkészülésnek egy pozitívabb szájízzel tudjunk nekivágni januárban.”

A mérkőzést Borbás Bottyán Aurél vezeti, segítői Dr. Ambrus Dániel János és Katona Brigitta lesznek.

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók