A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Dunaharasztiban zárjuk a bajnokság első körét

A KTE HUFBAU vasárnap 13:00-kor Dunaharasztiban lép pályára, ellenfelünk az albérletben szereplő Taksony SE lesz. A bajnokság 15. fordulóját rendezik, így a bajnokság első fele lezárul ezzel a mérkőzéssel.

Két csalódott együttes fog pályára lépni vasárnap, ami nemcsak azért igaz, mert egy-egy vereséggel a lábakban készülnek a meccsre a felek. Alapvetően egyik klubnál sem azok az eredmények jöttek eddig, amit előzetesen vártak a nyári változások után, hiszen a Taksony is igyekezett alaposan megerősíteni keretét. Aktuális ellenfelünk immáron 9 mérkőzés óta nyeretlen, de gyakorlatilag a nyári felkészülés óta folyamatos pechszériában vannak, több kulcsemberük is hosszú időre kidőlt az ősz során, így létszámban is megfogyatkoztak. Nem is meglepő, hogy néhány meccsel a vége előtt még erősíteni próbáltak, így érkezett a tavaly nyáron visszavonuló Bajzát Péter, aki 38 évével a rutin formájában adhat segítséget, bár a korábbi gólkirálytól alighanem néhány gólt is várnak. A 9 meccs óta veretlen hazaiak formáját még jobban szemlélteti, hogy utoljára szeptember 1-én nyertek Dabason, pontot utoljára Szekszárdról hoztak el még október 6-án. Azt azért ki kell emelni, az eredménytelen szereplés ellenére a Taksony kevesen „végzik ki”, utolsó három meccsükön is csak egy góllal kaptak ki. Szabados Tamás vezetőedző szerint ez egy vízválasztó meccs lehet mindkét együttes számára:

„Az aktuális formából kiindulva két olyan csapat találkozik, melyek a várakozásoktól teljesen elmaradnak. Ez szerintem meg is fog látszódni a játék minőségén, már csak ha azt veszem, hogy a pálya talaja sem teljesen ideális arra, hogy szép futballt lásson a közönség. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor törött kézzel elvárják, hogy írd meg a dolgozatodat. Tudod, hogy mit kéne írni, még el is kezded nagy nehezen, de aztán még a grafit is kitörik a ceruzádból. Ezzel talán hűen mutatom be azt, hogy min is megyünk keresztül ebben a félévben. Ennek ellenére van még három pótvizsgánk arra, hogy kijavítsuk a bizonyítványt amennyire lehet. Számunkra, illetve az ellenfél számára is sokkal többet jelent ez a 90 perc, mint három pontot.”

A Taksony Monoron kapott ki 1-0-ra az előző fordulóban, de csalódottan készülhetünk mi is a túrára, hiszen a Kozármisleny nyert 2-1-re legutóbb a Széktói Stadionban. Bár a játékra és a kidolgozott helyzetek számára nem igazán lehetett panasz a baranyaiak ellen, a jó játék önmagában kevés, ha a kapu előtt minden kimarad, márpedig pont ez történt velünk. A KTE HUFBAU sem topformában készül a vasárnapi meccsre, hiszen utóbbi 6 meccsünkből csak 1-et nyertünk meg Szekszárdon. A fő probléma a támadózónában van, hiszen ebben a periódusban 5 gólt szereztünk, abból azonban hármat a Szekszárd ellen. Nem csoda, hogy az előző meccs fő tanulsága is az Zoran Kuntics szerint, hogy a kapu előtt sokkal határozottabbnak kell lennünk:

„A Taksony a bajnokságnak komoly célokkal vágott neki, több játékost is megszereztek Vácról, így jobb szereplést várt tőlük talán mindenki. Összességében eddig ahogy nekünk, úgy nekik sem úgy sikerült ez az ősz, ahogy azt szerették volna. Nehéz mérkőzésre számítok, melyen mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a három pontra. Én úgy gondolom, hogyha meg tudjuk ismételni a hétvégi játékunkat, akkor sikeresek lehetünk, ehhez persze az kell, hogy ne legyünk impotensek a kapu előtt, sokkal jobb helyzetkihasználás kell!”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók