A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Fontos hazai meccs jön a Dunaújváros ellen

A KTE HUFBAU szombaton 17:00-kor a Dunaújvárost fogadja a Széktói Stadionban. A cél egyértelmű, csapatunk szeretne egy új sikersorozatot indítani, ám az egyre inkább javuló rivális nem lesz könnyű ellenfél. 

A Dunaújváros nyáron nagyobb átalakuláson esett át, több alapembere is távozott a csapatnak, így nehezebb volt összeállniuk a bajnokság rajtjára. Akkor még Lőrincz Emil irányításával készültek, s bár három vereség után kétszer nyertek, ezt újabb három pont nélküli találkozó követte. Szeptember elején Jakab Elek vette át a stafétabotot, aki egy 4-1-es újpesti vereséggel kezdett, de ezt követően a Majost és a Monort is legyőzte a Dunaújváros. Legutóbb a Dabast fogadták, a vendégek 1-0-os sikerükkel végül elvitték a pontokat, így jelenleg a 14. helyen áll ellenfelünk.

Bajnoki forma az utolsó 5 meccs alapján: V-V-Gy-Gy-V

Gombos Zsolt annak ellenére is büszke lehet csapatára, hogy a KTE HUFBAU legutóbb pont nélkül maradt Dabas-Gyónon, hiszen ezt egy nyolc tétmérkőzésből álló győzelmi széria előzte meg. Ahogy egyre inkább haladunk előre a mérkőzésekkel, megjelennek a sérülések is, többen is kihagytak már meccseket az utóbbi hetekben, ez vélhetően most is így lesz. A vereség ellenére a KTE HUFBAU maradt a tabella élén, ezt a pozíciót azonban biztosan csak egy győzelemmel lehet már megtartani, így egy új sikersorozat megkezdése lesz a cél.

Bajnoki forma az utolsó 5 meccs alapján: Gy-Gy-Gy-Gy-V

Így várják a mérkőzést a vezetőedzők:

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Hiányzóink sajnos most is lesznek, ebben nincs változás. Mentálisan viszont tudtunk változtatni a dolgokon, ez volt a problémánk szerintem múlt héten, ami miatt nem tudtunk nyerni. Természeten hazai pályán győzni szeretnénk, egy új fejezetet, szériát nyitnánk meg ezzel. A céljaink eléréséhez minden pontra szükség van továbbra is.

Jakab Elek (Dunaújváros): Felvillanyoz minket, hogy Kecskeméten jó körülmények közt, jó csapat ellen léphetünk pályára. Mi mindig abból indulunk ki, hogy szakmai oldalról nézve egy jó mérkőzést játsszunk. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az eredményt illetően kijelentéseket tegyünk, de a lehetőségeinkhez mérten szeretnénk helytállni. Úgy készülünk, hogyha nyerni tudunk, az jó, ha becsületes játékkal kikapunk, akkor sincs probléma. Nem olyan rég vettem át a csapatot, nem tudnám azt mondani, hogy minden feladatra tökéletesen készen állunk, de igyekszünk a legjobbat kihozni.

Szurkolói információk:

Az orrot és szájat eltakaró maszk használata a stadionban nem kötelező, ám erősen ajánlott. Mindenkinek, de különös tekintettel az idősebb generációhoz tartozó drukkereink számára javasoljuk, hogy viseljék! A Széktói Stadion „A” lelátója nagyjából 2200 szurkoló befogadására alkalmas, két kapu irányából megközelíthető, így arra kérjük drukkereinket - kerülve a tumultust – hogy figyeljék, illetve kérjenek segítséget a biztonsági személyzettől, melyik oldalon van még több szabad hely. A lelátón legyünk tekintettel másokra, tartsunk néhány helynyi távolságot, a büfénél és a pénztáraknál is törekedjünk arra, hogy legalább másfél méterre legyünk egymástól a sorban.

Jelen járványügyi helyzetben klubunk azt a döntés hozta, hogy a kecskeméti és megyei utánpótlás egyesületek labdarúgói, illetve a labdaszedők szülei a 2-es kapu felől léphetnek csak be a stadionba. A 2-es kapu oldalán igény esetén egy külön szektort is biztosítunk a 65 éven felüli korosztálynak, ez az L-szektor lesz.

A vendég drukkerek szintén a 2-es kapun keresztül léphetnek be a stadionba, ahol kizárólag a számukra kijelölt N-szektort foglalhatják el.

A büfék mindkét oldalon üzemelnek!

Bár mindig öröm, ha minél többen vagyunk a stadionban, fontos egymás egészségének megóvása, így aki betegség jeleit érzi magán, ezúttal inkább pihenje azt ki, és buzdítsa otthonról a csapatokat!

A belépők most is egységesen 500 forintba fognak kerülni, a 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés. A pénztárak egy órával a kezdés előtt nyitnak. Lehetőség szerint érkezzenek szurkolóink a megszokottnál korábban, hogy elkerülhető legyen a pénztáraknál a sorban állás.  

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók