A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Hódmezvásárhelyre utazunk vasárnap

A sereghajtó Hódmezővásárhelyi FC vendége lesz vasárnap a Kecskeméti TE, mely továbbra is a mezőny első felében szerepel, az 5. helyről várjuk a folytatást.

A Hódmezővásárhely szereplése csalóka, mert bár az utolsó helyen tanyáznak jelenleg, négy meccsükből csupán egyet veszítettek el, másik három fellépésükön döntetlent értek el. A gond nem is a csapat védekezésével van, hiszen összesen három gólt kaptak, az ellenfél hálóját azonban csak kétszer zörgették meg. Szűcs Róbert ráadásul nincs könnyű helyzetben, hiszen több támadója is sérüléssel bajlódik.

„Úgy látom, hogy két formálódó csapatról van szó, a frissen feljutó, illetve az éppen bennmaradó csatája lesz ez. Rangadónak tekintem, mert a múltban jó meccseket játszottunk Kecskeméten és Vásárhelyen is, két nagy múltú klubról van szó. NBIII-as szinten mindenképpen egy jó találkozót várok. Szerintem hasonló játékerőt képviselünk, az akarat döntő lehet, bízunk azért a hazai pálya előnyében. Hogy aztán ez mire lesz elég, azt vasárnap meglátjuk” – mondta a HFC vezetőedzője.

A Kecskeméti TE egyelőre jól szerepel újoncként, ez akkor is igaz, ha a Szentlőrinc ellen legutóbb vereséget szenvedett csapatunk a Széktóiban. Négy kör után 7 pontunk van, ez a forduló előtt az 5. helyre elég. Nagyon szoros a mezőny, egy-egy győzelemmel nagyot lehet ugrani, de egy vereség sokba kerülhet.

„Úgy gondolom, hogy ebben a bajnokságban nincs olyan, hogy alsó vagy felső régiós csapat. Ez a bajnokság arról szól, hogy minden pontért meg kell küzdeni, nüanszok dönthetnek egy-egy meccsen. Nem nagyon jellemző, hogy bárki lefocizna bárkit, nincsenek nagy különbségek. Remélhetőleg mi tudjuk majd hozzátenni azt a pluszt, amivel nyerni tudunk” – mondta még a legutóbbi bajnoki után Szabó Tibor.

A mérkőzést Fekete Tibor vezeti, segítői Pogonyi Ferenc és Dobos Dávid lesznek a Városi Stadionban.

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók