A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Jó erőkből álló újonchoz utazunk

Vasárnap 14:30-kor a Békés megyei bajnokhoz, a Körösladányi MSK-hoz látogatunk a bajnokság 14. fordulójában. Fodor Sándor együttese újoncként is szépen teljesít, egyelőre a 7. helyen állnak a tabellán.

A Körösladányi MSK történetében kifejezetten örömünnepnek számít ez a szezon, hiszen a klub korábban még soha nem járt a magyar bajnoki rendszer harmadik vonalában. Az előző szezonban megnyerték a (csonka) megye I-es bajnokságot Békés megyében, majd el is vállalták az NBIII-as indulást. A Körösladány kifejezetten jól szerepel eddig, hiszen a 7. helyen állnak, teljesítményük úgyis is megsüvegelendő újoncként, hogy legutóbb egy hajrában kapott góllal 1-0-ra kikaptak a Dabas-Gyóntól, hiszen nekik is voltak hiányzóik, előtte ráadásul öt meccsen keresztül voltak veretlenek.

Bajnoki forma az utolsó 5 meccs alapján: Gy-Gy-D-D-V

Gombos Zsoltnak nem volt könnyű dolga az utóbbi két fordulóban, hiszen kivétel nélkül a védekező szekcióból estek ki folyamatosan alapemberei, így Kis Balázs, Vágó Gábor, majd Grünvald Attila. A héten már sokkal biztatóbb volt a helyzet sérült fronton, emellett Grünvald eltiltása is lejárt, így bővültek a variációs lehetőségek. A Dabas-Gyón elleni vereséget követően legutóbb a Dunaújváros ellen játszottunk 2-2-es döntetlent, ezt zsinórban 7 győzelem előzte meg a bajnokságban, a tabellán jelenleg a harmadik helyet foglaljuk el.

Bajnoki forma az utolsó 5 meccs alapján: Gy-Gy-Gy-V-D

Így várják a mérkőzést a vezetőedzők:

Fodor Sándor (Körösladány): Újonc csapatként jól teljesítettünk eddig, fegyelmezett és jó csapatmunka volt jellemző. Sajnos az utóbbi három hétben alaposan megfogyatkoztunk sérülések miatt, ráadásul két játékosunk menet közben távozott, így 20 főre szűkült a keretünk. A sérülések miatt múlt héten igazából kettő cserém volt összesen őszintén szólva. Ez ugyanakkor inkább motivál minket, az eddig megszerzett pontok szerintem magukért beszélnek, akár lehetne ez nyolccal több is a látottak alapján. Sokat beszélgettünk a srácokkal, próbáljuk ezt a hetet is „túlélni”, de ugyanúgy készülünk, ahogy szoktunk. Más célokért harcolnak a csapatok, viszont én minden meccsen nyerni akarok, a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni a szezon végén. Két futballozni akaró csapat találkozik majd, aki kilátogat, biztosan jó mérkőzést fog látni. Eddig mindig kényszerű cseréim voltak, remélem ez holnap már megváltozik, még ha fiatalokkal is kell feltölteni a keretet. Abszolút tisztelem a Kecskemétet, de most is győzelemre fogunk játszani.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Biztos vagyok benne, hogy egy szervezett és kemény ellenféllel fogunk találkozni. Igyekeztünk minél többet megtudni róluk, az biztos, hogy a hazai pálya nekik kedvez. Nincs ezzel persze gond, jól alakult a hetünk, felkészültünk taktikailag és fizikálisan is. Jönnek vissza a sérültek és az eltiltottak a védelembe, másik oldalon viszont sajnos Kerekes Krisztiánnak kiújult a sérülése, így őt elvesztettük. A támadószekcióban szerencsére van válogatási lehetőség, most az a legfontosabb, hogy a védelmünket szervezetté tegyük, megszilárdítsuk, mert két meccsen kaptunk négy gólt, ami sok. Személy szerint azt tartanám most a legfontosabbnak, hogy kapott gól nélkül hozzuk le ezt a meccset, természetesen a három pont mellett.

Szurkolói információk:

Cím: 5516 Körösladány, Wenckheim Béla utcai sportpálya

Élő: Kesport TV (élőkép), KTE Twitter (szöveges)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók