A Kecskeméti TE a SZEOL elleni sikert követően nekivág az őszi szezon utolsó harmadának, a lila-fehér labdarúgók a Bozsik Stadionban lépnek ezúttal pályára a Honvéd II. vendégeként vasárnap.
Már csak 6 meccs (köztük egy tavaszról előrehozott) maradt hátra az őszből, most vasárnap a Budapest Honvéd-MFA II. vendégei leszünk. Ahogy Pisont István csapatának nevéből kitűnik, a fővárosiak „tarcsiját” most is az akadémia növendékei alkotják, a fiatalok mellett az NBI-es visszajátszók képviselik a rutint. Olyan játékosok is pályára léptek már az NBIII-ban, mint Ivan Lovrics, vagy Banó-Szabó Bence, akiket Kecskeméten sem kell nagyon bemutatni, előbbi NBII-es bajnok volt 2008-ban, utóbbi korábbi akadémistánk. Ez a faktor egyszerre jelenthet előnyt, de ugyanakkor hátrányt is, hiszen nagy mértékben a szombati edzőmeccs határozza meg, hogy kiket ad vissza Supka Attila. Ellenfelünk egyébként jó formában van, utóbbi négy meccsén veretlen maradt, hármat meg is nyert ezekből. Pisont István érhetően bizakodóan várja a meccset:
„Reménykedve várjuk a Kecskemét elleni meccset is, mert jó formában vagyunk, eredményesen szerepelünk, jól is játszunk, tehát elkaptuk a fonalat. Nyerni szeretnénk hazai pályán, de azt nagyon jól tudjuk, hogy figyelni kell, a KTE-t egy jó ellenfélnek tartom. Takács Krisztofer például annak idején még játékosom volt az korosztályos válogatottban, de több rutinos futballista is szerepel a keretben. Fel van adva tehát a lecke, bízom benne, hogy egy kulturált és jó meccset tudunk játszani, mely után győztesen hagyhatjuk el a pályát.”
A SZEOL elleni siker mindenképpen jót tett az öltözői morálnak, hiszen egy hosszabb sikertelen időszakból sikerült ezzel kilábalni. Szabó Tibornak ezúttal is lehetnek hiányzói, jó hír azonban, hogy Balog Marcellt nem kell műteni, így még az őszi szezonban is a csapat rendelkezésére állhat, a SZEOL ellen is leült a padra. Vezetőedzőnk ismeri a Honvéd erősségeit, ugyanakkor bízik abban, hogy ezeket csapata ellensúlyozni tudja saját játékával:
„Egy fiatal csapatról van szó, rutinos játékosokkal megerősítve, de mi szeretnénk a saját játékunkat játszani. Most még abszolút kiszámíthatatlan, hogy kik lehetnek náluk a visszajátszók, a szombati NBI-es meccs után talán már tisztább képet kaphatunk arról, hogy kinek a játékára lehet esély. Erősségük, hogy fiatalok, gyorsak, agresszívek, nagyon direktben támadják a kaput, széleken is veszélyesek. Ezt nekünk védekezésben meg kell oldanunk, illetve kombinatív játékkal továbbra is sikeresek lehetünk.”
A mérkőzést a legendás Bozsik Stadionban rendezik, ahol könnyen előfordulhat, hogy utoljára rendeznek tétmeccset, hiszen hamarosan elkezdődnek a bontási munkálatok. Érdemes tehát kihasználni ezt az alkalmat, ráadásul a hosszú hétvégének hála még az idegenbeli meccs után is lesz idő pihenni.
A találkozót Kátai Gábor vezeti, segítői Köteles Csaba és Rideg Martin lesznek.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu