Beharangozó: Kozármislenyben folytatjuk

Vasárnap a velünk azonos pontszámmal álló Kozármisleny vendégei leszünk, így ismételten kiemelten fontos találkozó vár csapatunkra. A KTE jó formában készül az összecsapásra, míg a hazaiaknak egyelőre nem megy tavasszal.

A 10. fogadja a 11. helyen állót, de a két klub között alig-alig van különbség ebben a szezonban. A győzelmek, a döntetlenek és a vereségek száma megegyezik (5, 9, 6), bár a vendégek kevesebb gólt lőttek, kevesebbet is kaptak nálunk, egyel jobb gólkülönbségük miatt előznek csak meg minket. Nem meglepő talán, hogy az őszi szezonban sem bírtak egymással a felek, akkor 1-1-es döntetlen született a Széktói Stadionban.

A tavaszi formát tekintve annál nagyobb a kontraszt, hiszen a KFC még nem nyert ebben az évben, három döntetlen után legutóbb Pakson kaptak ki 3-0-ra. A KTE bár vereséggel kezdte a tavaszt, azóta három mérkőzésen 7 pontot gyűjtöttek a lila-fehér labdarúgók, így kellő önbizalommal utazhatunk Kozármislenybe. Hiányzónk biztosan lesz, Farkas István biztosan nem léphet pályára ezúttal sárga lapok miatt, emellett kisebb sérülések nehezítették a heti edzésmunkát.

„Most is hasonlóan kiélezett meccsre számítok, hiszen két rivális találkozik azáltal, hogy azonos pontszámmal állunk. A Kecskemét elkapta a rajtot, jó formában vannak, mi beragadtunk. Bízom a csapat kvalitásaiban, illetve abban, hogy saját pályánkon senki nem akarhatja nálunk jobban a győzelmet” – mondta a hazai tréner, Németh Zsolt.

"Az őszi meccsből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, hiszen ha nem is sokat, de azért változott a két csapat kerete. A Kozármisleny ugyan nem kezdte jól a szezont, de ettől függetlenül egy egységes és masszív csapat, amely otthon mindig veszélyes” – mondta a mérkőzés előtt Szabó Tibor.

Szerző: Nyitray András