A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Beharangozó: Nézők nélküli rangadó jön Kozármislenyben

Bár a hét elején még úgy tűnt, véget ér a bajnokság erre az évre, szerdára végül mégis az a döntés született meg az MLSZ-ben, hogy folytatás lesz, immáron zártkapus formában. A KTE HUFBAU szombaton Kozármislenyben lép így pályára, ahol komoly rangadó vár ránk. 

Novemberben három rangadó is vár ránk, első ellenfelünk ráadásul kifejezetten jó formában várja a találkozót. A szezon előtt a dobogót megcélzó Kozármisleny zsinórban négy bajnoki sikerrel a háta mögött fogad minket, legutóbb a kitűnő erőkből álló Taksonyt verték meg hazai pályán 3-1-re. Jelena Richárd együttese jelen pillanatban az ötödik, de extra motivációt jelenthet nekik, hogy csupán hat pontnyira vannak tőlünk, győzelmükkel alaposan megkavarnák az élmezőnyt.

A Kozármisleny formája az utolsó 5 bajnoki alapján: V-Gy-Gy-Gy-GY

A Taksony idegenbeli legyőzése után az RKSK ellen is nyerni tudtunk hazai pályán, ami a rangadók előtt mindenképpen kötelezőnek volt mondható. Nem várnak ránk könnyű hetek, hiszen a Kozármisleny után az Iváncsa és az FTC II. elleni rangadók következnek, ezeken úgy kellene minél több pontot begyűjteni, a szezon végéhez érve hiányzók is mindig akadnak, hétvégén Vágó Levente sem lesz bevethető ráadásul eltiltás miatt. Ezzel együtt első helyről várjuk a mérkőzést, amit szeretnének is megtartani.

A KTE HUFBAU formája az utolsó 5 bajnoki alapján: D-Gy-D-Gy-Gy

Így várják a mérkőzést a vezetőedzők:

Jelena Richárd (HR-RENT Kozármisleny): Furcsa az egész, amit most kialakult a futballban, a héten gyakorlatilag minden nap másról szólt. Szerettünk volna eljutni arra a szintre, hogy mire erre a mérkőzésre kerül a sor, az rangadó legyen a Kecskemétnek is. Négy győzelmen vagyunk túl, előtte is voltak jó dolgaink, most érkeztünk meg úgy a bajnokságba, hogy egy ki-ki meccset tudunk véleményem szerint játszani, melyen itthon tartanánk a három pontot. Döntő lesz a forma, illetve az is, hogy ki milyen kerettel tud kiállni, talán utóbbi a legmérvadóbb. A játékosokat egyik oldalon sem kell szerintem külön motiválni.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Nagyon pozitív számomra, hogy amikor kedd éjjel kiderült, hogy mégis folytatódik a bajnokság, akkor egyetlen negatív hangot sem hallottam. Szerdán remek volt a hangulat az edzésen, ami engem is nagyon feldobott. Egy hónap van vissza, sok kérdést vetett volna fel az is, ha ezeket a meccseket pótolni kellett volna jövőre. Nagyon nehéz mérkőzésre készülünk, kitűnő játékosok alkotják a Kozármislenyt, de az erősségeik mellett a gyengeségeiket is igyekeztünk folyamatosan feltérképezni. Készülünk, edzünk rendesen, nekünk is kitűnő játékosaink vannak, ha mentálisan rendben leszünk az utolsó két meccshez hasonlóan, akkor eredményesek lehetünk. Erre szükségünk is van, hiszen a célunk eléréséhez folyamatosan gyűjtögetnünk kell a pontokat.

Szurkolói információk:

A mérkőzés zártkapus!

A találkozót a Kesport TV élőben közvetíti Youtube-csatornáján.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók