Az NBIII. 2. fordulójában a Rákosmente KSK vendége lesz a KTE HUFBAU a fővárosban. Csapatunk sikerrel kezdte a szezont hazai környezetben, most idegenben is a három pont begyűjtése a cél.
Az előző bajnokság utolsó fordulójában 3-1-re vertük itthon az RKSK-t
Zoran Kuntics együttese jól indította a bajnokságot, hiszen hazai környezetben a Dabas-Gyónt sikerült legyőznünk 2-0-ra. A fontos siker után most idegenben is három pontot szeretne szerezni együttesünk, Zoran Kuntics ugyanis szeretne egy eredményes sorozatot írni az első meccseken. Jó hír a keret szempontjából, hogy Kéri Tamás letöltötte eltiltását, így tovább bővülnek vezetőedzőnk variációs lehetőségei. A tavalyi évben pozitív volt a mérlegünk a Rákosmente ellen, itthon 3-1-re nyertünk, idegenben 1-1-es döntetlen lett a vége.
„Az RKSK a tavaszi eredmények alapján a harmadik lett tudomásom szerint, a keretük nem változott, így jó csapatról van szó. Az első fordulóban döntetlent játszottak Monoron, ez sem véletlen. Nagyon technikás együttes, vannak gyors játékosaik is, de a mi szándékunk az, hogy győzelemmel folytassuk a megkezdett utat. Örömteli, hogy Kéri Tamás letöltötte eltiltását, mindenki rendelkezésre áll. Jól dolgoztak ezen a héten is a srácok, úgyhogy bízom benne, hogy vasárnap is egy jó meccset tudunk játszani. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz 0-0-ás döntetlen a vége, mert az RKSK is egy őszinte focit játszik” – mondta Zoran Kuntics.
Az RKSK tavasszal az NBIII-as mezőny egyik legeredményesebb csapata volt, Gálvölgyi Istvánék eredményeik alapján a harmadik legtöbb pontot gyűjtötték a közép csoportban 2019-ben. Nem kezdték rosszul az idei kiírást sem, hiszen az NBII-ből kiesett Monor vendégeként játszottak 1-1-es döntetlent, melynek értékét növeli, hogy csupán három cserejátékost tudtak nevezni a nyitányon. Az RKSK kerete nem nagyon változott, így meglévő értékeikre idén is építhetnek, ráadásul első hazai meccsük egyben az új pályájuk avatója is lesz.
„Tudomásom szerint a Kecskemét kiválóan erősített, ehhez mérten komoly célokat is tűztek ki a bajnokságban. A céljaink nekünk is megvannak, véleményem szerint egy jó mérkőzésre van kilátás. Bármi lehet, háromesélyes összecsapásra számítok. Az új pályánk kiváló talajjal bír, felújított öltözők várják a csapatokat. A játék ennek megfelelően folyamatos lehet, ami jó érzés a játékosnak, illetve pozitív a nézők számára is, hiszen élvezhetőbbé teszi a meccsélményt" - mondta Gálvölgyi István, az RKSK trénere.
Az RKSK új pályának címe: 1171 Budapest, Sport tér 3. (RKSK Sportpálya)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu