Beharangozó: Szívós Szekszárdhoz utazunk szombaton

A KTE HUFBAU a bajnokság nyolcadik fordulójában a Szekszárdi UFC vendége lesz szombaton 16:30-kor. Bár ellenfelünk zsinórban öt mérkőzésen maradt pont nélkül, mindenkit megszorongattak, így maximális koncentrációval kell futballoznunk idegenben.

A Szekszárd jól kezdte a szezont, hiszen a Dunaújvárost és a Szegedet is legyőzték, így két kör után nem lehetett panaszuk a rajtra. Ezt követően azonban nagyon rossz szériába került a csapat, amiből azóta sem tudtak kilábalni, hiszen zsinórban öt meccset vesztettek el. Rögtön hozzá kell tenni, a Szekszárd mindenkivel partiban volt, négyszer is egyetlen góllal kaptak ki. Legutóbb 4-1-re kaptak ki otthon a Hódmezővásárhelytől, de ezt a meccset kettős emberhátrányban fejezték be, ami magyarázat a négy kapott gólra is.

A Szekszárdi UFC formája az utolsó 5 mérkőzés alapján: V-V-V-V-V

A KTE HUFBAU jó formában van, hiszen három győzelem után utazhatunk Szekszárdra, immáron azzal a tudattal, hogy első idegenbeli sikerünk is megvan. A sorozatot persze folytatni kell, ehhez maximális koncentráció kell most is, hiszen a Szekszárd egészen biztosan nagy elánnal küzd majd azért, hogy megszakítsák rossz szériájukat. Gombos Zsolt ezúttal a fiatalok közül Edmilsont és Faragót is az U19-es csapathoz irányította hétvégére, ám csupán azért, hogy 90 perces terhelés jusson nekik. Jó hír, hogy sérülés után Kerekes Krisztián és Marius Constantinescu is egyre jobb állapotban vannak. A tavalyi eredményt alighanem előre alá is írnánk, hiszen akkor 3-0-ra nyertünk Szekszárdon.

A KTE HUFBAU formája az utolsó 5 mérkőzés alapján: Gy-V-Gy-Gy-Gy

Így várják a mérkőzést a vezetőedzők:

Dienes Pál (Szekszárdi UFC): Tekintve a két csapat állományát, a mérkőzés esélyese a Kecskemét. Hazai pályán ettől függetlenül azért szeretnénk dominálni labdatartásban és támadásban. Természetesen feszélyez minket az, hogy az elmúlt öt meccsünk nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. Szeretnénk minél előbb felzárkózni, illetve olyan teljesítményt nyújtani, ami pontszerzéssel jár.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Most is felkészültünk ellenfelünkből, ahogy azt mindig tesszük. Szeretnénk újra nyerni idegenben, hiszen a tempó tartásához minden találkozón győzelemre van szükségünk. Természetesen látjuk a tabellát, de most sem szabad azzal foglalkozni, hogy a Szekszárd hol áll, hiszen egy-egy gólokkal kaptak csak ki. Egy harcos és masszív ellenfélre számítunk, akik ellen nyerni szeretnénk.

Szurkolói információk:

A belépők egységesen 500 forintba kerülnek, 14 év alatt ingyenes a belépés. A stadiont a Sport utca irányából lehet megközelíteni. 

A találkozóról nem maradnak le itthonról szorító drukkereink se, ugyanis a Kesport TV élőben közvetíti a mérkőzést Youtube-csatornáján. 

Szerző: Nyitray András

Média partnerek
Támogatók