A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Behúztuk a Dabas elleni rangadót is!

A KTE HUFBAU az NBIII. közép csoportjának 11. fordulójában rangadót vívott a forduló előtt még veretlen, negyedik helyen álló FC Dabas ellen. A taktikailag rendkívül kiélezett, küzdelmes és szoros meccsen végül pontrúgások döntötték el a pontok sorsát.

A mérkőzés nagyjából úgy indult, ahogy arra számítani lehetett, az ötvédős rendszert alkalmazó Dabas mélyen visszahúzódott saját térfelére, míg mi labdabirtoklási fölényünk birtokában kerestük a rést a pajzson. Terveinket némileg felülírta, hogy Vágó Leventét már nagyon korán le kellett cserélni egy húzódás miatt. Az első lövésre kilenc percet kellett várni, ekkor Constantinescu próbálkozott, de nem talált kaput. A folytatásban megmaradt meddő fölényünk, próbáltunk dominálni, de a dabasiak távol tudtak tartani minket a kaputól. A 27. percben Károly szabadrúgását kellett fognia Kersáknak, majd a 30. percben Constantinescu megelőzte a kapust, visszatett labdáját azonban Puskás rosszul találta el. A 35. percben Szalai József próbálkozhatott fejjel egy nagy bedobás után, ám ez fölé szállt. Az első félidő végén jutott el először helyzetig a Dabas, ekkor is egy hibánkat használták ki, Vladul lövését azonban kitolta Mészáros.

Fordulás után egy Bíró lövés vezette fel az eseményeket, Mészáros azonban ezt is megfogta másodjára. A meccs ezt követően az addig megszokott mederben csordogált, bár a Dabas picit bátrabban próbálkozott a kontrákkal. A 63. percben szinte a semmiből jutottunk büntetőhöz, egy szögletünk után megcsúszott a labda, erre Tóth startolt rá, de felvágta egy vendég védő, amiért büntetőt adott a játékvezető.  labda mögé most is Károly Bálint állta oda, aki nem is hibázott (1-0). Az utolsó húsz percben a Dabas magasabb fokozatra kapcsolt, sokszor a kapunk elénk szorultunk ekkor, de Mészáros ihletett formában védett, a 78. percben egy átlövés után Vladul közeli ismétlését is kivédte, majd a 81. percben Kiss közeli próbálkozása is az ölében halt el. A 84. percben Grünvald is a kapussal szembe került, de Kersák jól vetődött ki elé, a 89. percben viszont tehetetlen volt, Károly szenzációsan tekert szabadrúgásból a jobb felsőbe (2-0).

A KTE HUFBAU győzelmével átmenetileg biztosan az élre állt, egy ponttal és egy meccsel többet játszva előztük meg az Iváncsát, mely ezúttal pihent.

KTE HUFBAU – FC Dabas 2-0 (0-0)

NBIII. közép csoport, 11. forduló

KTE: Mészáros – Puskás, Gál, Kis, Grünvald – Ludasi, Vágó, Károly – Tóth, Szalai J., Constantinescu.

FCD: Kersák – Forgács, Márton, Bíró, Marsa, Vladul, Erdős, Kiss (Czili 86.), Fritz, Dudás, Ágoston (Kucsván 90.).

Gól: Károly (64., 89.)

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Küzdelmes mérkőzés volt, melyen hatalmas mezőnymunka mellett mindkét csapat sokat tett a győzelemért. Erre számítottunk, hogy egy szervezett, jó futballistákból álló Dabas ellen fogunk játszani, mindent bele is adtak, hogy jó eredményt érjenek el. Ahogy a meccs előtt is mondtam, ilyen rangadókon egy pontrúgás is dönthet, végül kettő döntött. Ez egy nagyon értékes győzelem, talán a legértékesebb. Nem azért, mert élre álltunk, hanem azért, mert tényleg nagyon meg kellett dolgozni a pontokért, végeredményben ez számít igazán. Elégedett vagyok, hogy továbbra is hibátlanok vagyunk itthon, az még örömtelibb, hogy most sem kaptunk gólt.

Szabó István (FC Dabas): Az egyik szemem sír, a másik nevet, ha tíz forduló után kikapunk valakitől, akkor az legyen tényleg a Kecskemét. Szívből gratulálok ilyen szempontból, érje el a klub a céljait! Az első félidőben ugyan stabilan védekeztünk, de az a játékrész a Kecskemété volt. A másodikról azt gondolom, hogy nagyon véleményes volt az a büntető, kifelé futott a kecskeméti játékos, nem volt birtokában a labda. Lehet összeakadt a lábuk, de fordított esetben kíváncsi lennék a kollégám véleményére is, annak is ellenére is, hogy maximálisan tisztelem. Utána elkezdtünk játszani, fentebb toltuk a védekezést, három nagyon komoly helyzetünk is volt. Ahogy lenni szokott, nem egyenlítettünk ki, Károly Bálint meg rúgott egy gyönyörű gólt a végén. Összefoglalva azt mondhatom, a gólok számítanak, ebből a Kecskemét rúgott kettőt, mi egyet se. Ettől függetlenül mindenki láthatta, hogy nem „kamuztam” a meccs előtt, hat játékosom hiányzott a kezdőből, helyettük többek közt három 18 éves dabasi fiatal került be. Csalódott vagyok, de van minek örülni is, hiszen van tartása a csapatnak. Ha minden tizedik fordulóban kapunk csak akkor biztosan elégedett leszek. Gratulálok a Kecskemétnek!

A KTE HUFBAU legközelebb október 4-én (vasárnap) 15:00-kor a Dabas-Gyón vendége lesz.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók