A KTE HUFBAU ezen a héten egy mérkőzéssel folytatja a Merkantil Bank Liga küzdelmeit, vasárnap 17 órakor a Békéscsaba vendége lesz csapatunk.
Az Előre nem kezdte jól a szezont, ám amióta a régi-új tréner, a korábban Kecskeméten is futballozó Schindler Szabolcs átvette a csapat irányítását, egyre masszívabbnak tűnnek. A Békéscsaba jelenleg a 18. helyen áll 8 pontjával, azonban utóbbi négy találkozóján 5 egységgel lett gazdagabb a csabai alakulat. A heti munka szokás szerint kedden vette kezdetét, rögtön két edzéssel, majd a szokásos ütemben készülnek a játékosok a bajnokira. Jó hír, hogy Grünvald Attila és Tóth Barna is letöltötte az eltiltását, hasonló okok miatt ráadásul most nem lesz hiányzó.
A békéscsabai mérkőzés egy újabb sűrű hét kezdete lesz, hiszen a vasárnapi bajnoki után szerdán 18 órakor MOL Magyar Kupa meccs vár ránk az NBI-es DVSC ellen a Széktóiban, mely után újabb bajnoki következik majd a III. Kerület ellen.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu