A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Belényesi Csaba lett február legjobbja

Ahogy azt már megszokhatták drukkereink, február végeztével ismét a Lila Köd bloggal közösen tartottuk meg a hónap legjobbjairól szavazásunkat. Ismét sok szavazat érkezett, ennek alapján a legjobb teljesítményt Belényesi Csaba nyújtotta szurkolóink szerint.

Védőnk igazi „vasember” ebben a szezonban is, hiszen nem hagy ki egy percet sem, így február során is vastagon kivette részét a csapat remekléséből. A szavazás egyébként szoros volt, cssupán néhány százalékkal előzte meg Horváth Krisztofert. A hónap csapatát is összerakhatták drukkereink, emellett a hónap gólja és gólpassza is porondon volt. A legszebb találatnak Horváth Krisztofer DVTK elleni átlövését látták drukkereink. A teljes eredménysor ITT! 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók