A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Bemutatjuk ellenfelünket: FK Teplice

Pénteken 15:30-kor az FK Teplice lesz csapatunk záró ellenfele Belekben. Ismerős lehet számunkra ellenfelünk, hiszen tavaly is Törökországban találkoztunk a csehekkel, akkor 3-2-es győzelmet aratva.

Az 1945-ben alapított klub az önálló cseh bajnokság megszületése óta gyakorlatilag folyamatosan az élvonalban szerepel, 1996-os feljutása óta nem kellett búcsúznia a legjobbak közül. Legjobb szereplését 1999-ben produkálta ellenfelünk, akkor második helyen végzett a bajnokságban, ezen kívül 2005-ben tudott még dobogóra állni, akkor harmadik lett. A csúcsot két kupagyőzelem jelenti számukra, 2003-ból és 2009-ből.

Kapcsolódási pontok is akadnak, hiszen korábbi játékosaink közül Francis Litsingi éppen Kecskemétről igazolt a Teplicébe, míg Eugene Salami szintén magára húzta a csehek kék-sárga szerelését a múltban, ahogyan Luis Ramos is. Bár a Teplice legtöbb esetben az első tízben zárt, többször is a dobogó közelében, az utóbbi négy kiírásban inkább a mezőny második feléhez tartozik, jelenleg a 10. pozíciót foglalja el a bajnokságban.

Keretüket 8.57 millió euróra becsüli a Transfermarkt, a legértékesebb Stephan Chaloupek a maga 1.5 millió eurójával. Főleg cseh játékosokra építenek, de szenegáli, szerb, egyiptomi, norvég és ukrán légiós is akad, ellenfelünknél.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók