A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Bemutatjuk kupaellenfelünket, a Lipót Pékség SE-t!

Szombaton a Magyar Kupa 6. fordulójával folytatja a szezont a Kecskeméti TE, ellenfelünk a megye I-es Lipót Pékség SE lesz idegenben. Összeszedtük, mit is érdemes tudnunk ellenfelünkről.

A térképen elhelyezve, Lipót község Győr felett, Mosonmagyaróvár mellett, közvetlenül a szlovák határnál helyezkedik el. Egészen biztos, hogy minden kecskeméti drukker találkozott már valamilyen formában a település nevével, hiszen a Lipóti Pékség termékei országosan, így Kecskeméten is széles körben elérhetőek. Ez rögtön magyarázatot ad a klub által viselt névre is, hiszen a pékség a csapat névadó szponzora is, fő támogatója.

A lipótiak eddigi legjobb szereplése a harmadosztály volt, 2008-2011-ig szerepeltek az akkor még többcsoportos NBIII-ban. Közel jártak a feljutáshoz is, hiszen egy bronz és egy ezüstérem is összejött nekik, de ezt követően búcsúzniuk kellett. Azóta a megye I-ben vannak, az utóbbi három évben viszont nagyon sokat tettek a feljutásért, ám rendre pechük volt. 2016-ban öt, 2017-ben három, 2018-ban szintén három ponttal maradtak le csak a bajnoki címről. Az előző szezonban egyetlen vereségük volt, amihez 141 lőtt gól társult, de még ez is kevés volt a Ménfőcsanak befogásához.

Idén is a bajnoki cím és a feljutás lehet a céljuk, amit eddig hibátlanul teljesítenek is, hiszen mind a 6 meccsüket megnyerték a Győr-Moson-Sopron megyei élvonalban. Hétvégén 21-0 (!) volt a vége javukra a Sopronnal szemben, a gólzápornak köszönhetően élre is álltak, de csak jobb gólkülönbséggel vezetnek a Csorna előtt.

Érdekességként meg kell említeni, hogy tavaly például korábbi játékosunk, Varga Róbert is itt futballozott ősszel, Zimonyi Dávid személyében egy nem hétköznapi gólerősségű támadóval is rendelkeznek. A 20 esztendős, győri nevelésű csatár tavaly 42 gólt lőtt, de idén is máris 15-nél tart. A Magyar Kupában két megyei selejtezőn vannak túl, szerencsétlen soproniaknak itt „csak” 19 gólt rúgtak az első körben, majd a Lébény elleni 3-0 jelentette számukra a főtáblára jutást.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók