A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Berta Csaba a KLC-ben fog védeni

Saját nevelésű hálóőrünk a hét első felében az U19-es válogatott edzőtáborában bizonyíthatott, hétvégén pedig újabb kihívás vár rá, hiszen már a KLC színeiben bizonyíthat, ami újabb lépcső lehet fejlődésében.

Berta Csaba számára kitűnően indult a szezon, hiszen 18 esztendős kapusunk előtt megnyílt az út a felnőtt csapatba, két mérkőzésen is kezdőként védhette a KTE HUFBAU kapuját. Teljesítményének elismeréseként az U19-es válogatottba is meghívót kapott, ahol a hét elején vehetett részt edzőtáborban.

U19-es csapatunkban Cseh Balázs és Bodor Bendegúz személyében további két tehetséges kapusunk van, fontos volt, hogy az ő játékperceik se csökkenjenek, ugyanakkor olyan megoldást szerettünk volna találni, ami Csaba fejlődését is segíti, miután Lékai Soma és Mészáros Dávid is felépültek. Így került képbe a KLC, ahol a megye I-ben, felnőtt szinten gyűjthet tapasztalatot hétről hétre, a heti munkát emellett változatlanul a KTE edzésein, Trepák Attila kapusedző irányításával végezheti majd.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók