A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Büntetőből sem ment

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában a Tiszakécskei LC vendége volt. Ezen a meccsen semmi sem akart összejönnie csapatunknak, hiszen két büntetőt is elhibáztunk.

Szabó Istvánnak nem volt könnyű dolga, ugyanis Szalai József és Lukács Dániel után Vágó Levente is kidőlt a szerdai meccs előtt. A találkozó mezőnyjátékkal indult, mely inkább kecskeméti kezdeményezéssel párosult, az első helyzet azonban mégis a hazaiak előtt adódott, amikor a 12. percben Csáki fejelt közelről, de Kersák bravúrral védeni tudott. A folytatásban is inkább mezőnyben csordogált a játék, távoli lövéseket jegyezhettünk fel. Az első félidő hajrájában Szalai Gábor buktatta a tizenhatoson belül Gyurján Bencét, amiért büntető járt, ezt Erdei a kapu közepébe lőtte (1-0).

A második félidőben nagy erőket mozgósított csapatunk az egyenlítésért, és ez mezőnyfölényben és helyzetekben is megmutatkozott. A 66. percben ott is volt a sansz, Csáki szabálytalanságáért büntető és kiállítás járt. A labda mögé Tóth Barna állt oda, azonban a kapufát találta csak el. A folytatásban is nyomtunk, mentünk előre, a 73. percben Katona lövését bravúrral hárította Holczer. A 81. percben Farkas Norbert volt szabálytalan ugyancsak a tizenhatoson belül, megint jött a piros lap is. Ezúttal a csereként beálló Tóth Dániel vállalkozott, lövését azonban Holczer megfogta. Ez már túl soknak bizonyult, így hiába volt meg a sanszunk a jó eredményre Tiszakécskén is, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.

Tiszakécskei LC–KTE HUFBAU 1–0 (0–0)

Merkantil Bank Liga, 17. forduló

TLC: Holczer - Oláh, Csáki, Farkas N., Farkas A., Uzoma - Kovács B., Gyurján (Vachtler 70.), Erdei (Csősz 84.) – Zádori (Szalay 93.), Heffler (Végső 84.).

KTE: Kersák – Buna (Katona 62.), Gál, Belényesi, Szalai G., Grünvald (Bartha 62.) - Nagy K., Szuhodovszki, Marsa - Tóth B., Puskás Z. (Tóth D. 46.)

Gól: Erdei (45. – büntetőből)

Kiállítva: Csáki (66.), Farkas N. (81.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók