Újabb változások történnek a KTE keretében: egyszerre távozott és érkezett is egy védő. Az MTK-val történő megegyezés értelmében csapatkapitányunk, Belényesi Csaba az NB I-be igazol, míg érte átigazolási díj mellett Szépe János játékjoga kerül Kecskemétre.

Belényesi Csaba váltani szeretett volna, klubunk nem állt az útjába
Belényesi Csaba a KTE újkori történetének meghatározó szereplője volt, hiszen védőnk két részletben négy és fél esztendőt töltött el Kecskeméten. Tagja volt fél szezon erejéig a feljutást kiharcoló együttesnek, majd egy Diósgyőrben töltött tavasz után tért vissza, hogy az NB I-ben ezüstérmet szerezzen. Tavaly nyáron a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, az idény végén bronzérem került a nyakába.
Belényesi Csaba gyakorlatilag alig hagyott ki meccseket kecskeméti pályafutása során, végül 159 tétmérkőzéssel a háta mögött int búcsút klubunknak. A 32 éves játékos saját kérésére szeretett volna élni az NB I-es lehetőséggel, amit klubért tett szolgálataira tekintettel elfogadtunk, és megegyeztünk az MTK-val.
– Amikor 32 évesen adódik egy játékos előtt egy ilyen lehetőség, hogy visszatérhet az NB I-be, akkor evidensnek gondolom, hogy szintet akar lépni. Hiába kötődik ezer szállal és érzelmileg is egy klubhoz, racionálisan kell néznie a dolgokat, én is így tettem. Azt gondolom, hogy ez most egy logikus lépés számomra, köszönöm, hogy a klub ebben partner volt – mondta a váltás kapcsán védőnk, aki a szép emlékekre is kitért.
– Mondhatom azt, hogy nekem ez a négy és fél év végig emlékezetes. Az első NB I-es szezon persze az élre kívánkozik, gyakorlatilag minden új impulzus volt, későn is jutottam el az élvonalba, nekem az volt az igazi áttörés. Egy olyan társaságban – és ezalatt a klub minden játékosát, edzőjét, munkatársát értem -, ahol tényleg egy családdá állt össze minden, ezt igazolták az eredmények is. Történtek változások az évek alatt, de a kémia mindig megvolt, azt végig éreztem. Sosem gondoltam, hogy én egyszer Konferencia-liga meccsen fogok pályára lépni például, de hogy friss élményeket is mondjak, talán egyeseknek nem mond semmit, de nekem annál többet, hogy egy Tiszakécske elleni helyi derbit az én két gólommal nyertünk meg. Sok barátot, jó ismerőst szereztem, mindenkitől jó viszonyban váltam el, így rengeteg szép emléket viszek magammal – tette hozzá Belényesi Csaba, aki a szurkolóknak és a klubnak is üzent búcsúzásként.
– Köszönöm a sok támogatást, mert amit a szurkolóktól kaptam, az felemelő volt. Akár győztes, akár vesztes meccs után is nagyon sokat jelent ez egy játékosnak. Kívánom nekik és a klubnak is, hogy minél hamarabb jussanak el az NB I-be. Tiszta szívből mondom, hogy akárhova is sodorjon a jövőben az élet, egy részem már mindig KTE-drukker marad. Kecskemét az a csapat, mely olyan bizalmat adott nekem, melyet soha senki, de hiszem, hogy élni is tudtam vele – zárta gondolatait Belényesi Csaba.
Szépe János már háromszor jutott fel az NB I-be
Távozó védőnk helyére azonnal megtaláltuk az érkezőt is. Szépe János komoly NB II-es és NB I-es rutinnal érkezik, pályafutása során már háromszor is feljutott az élvonalba csapataival. A szlovákiai Galántán születű védő 2017-ben igazolt Magyarországra Dunaszerdahelyről, a Mosonmagyaróvár volt az első csapata az NB II-ben. Egy év után Zalaegerszegre igazolt, ahol bajnokként jutott fel azonnal, és két évet az NB I-ben töltött csapatával.
Fél szezont Mezőkövesden, majd másfelet az MTK-nál töltött ezután, a kék-fehérekkel ugyan kiesett az NB I-ből, de azonnal fel is jutott aztán 2023-ban. Ezután Győrbe került, ahol az ETO-val ismét osztályt váltott, majd fontos tagja volt az élvonalban negyedik helyen záró gárdának is. Tavaly nyáron tért vissza az MTK-hoz, ahol 20 bajnokin játszott a mögöttünk hagyott idényben.
Szépe János az NB I-ben 99 meccsen 6 gólt és 2 gólpasszt jegyez, míg a másodosztályban 113 meccsen 10 gól és egy gólpassz a mérlege, a már említett három feljutás során.
A 188 centiméter maga, 30 esztendős középhátvéd szeretne a KTE-vel is hasonló sikert elérni:
– Amikor a Kecskemét megkeresett tavasszal, annak nagyon örültem, különösen azért, mert élő szerződésem mellett is ragaszkodtak hozzám. A felvázolt célokkal és filozófiával maximálisan tudok azonosulni, szeretném elérni a csapattal a kitűzött célokat – mondta Szépe János, akinél a feljutások titkáról is érdeklődtünk.
– Való igaz, háromszor már átélhettem a feljutás örömét, jó lenne ezt a Kecskeméttel negyedjére is megtapasztalni. A titok nem az én személyem lesz persze, hanem a csapategység. Jó csapatokkal és játékosokkal éltem át ezt a sikert korábbiakban, de mindig ez volt a kulcs, illetve az, hogy csak hétről hétre szabad előre nézni, mindig a soron következő meccsre. Bízom benne, hogy itt is egy befogadó közösségbe érkezem meg, ahol gyorsan megtalálom a helyemet, és együtt sikeresek leszünk – tette hozzá Szépe János.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































