A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Csütörtökön sorsolnak a Mol Magyar Kupában

Kialakult a legjobb 64 csapat mezőnye a Mol Magyar Kupában, melyben a megyei és NBIII-as bajnokságban szereplő csapatok küzdöttek az első két körben a továbbjutásért. A 32 megmaradó együtteshez a harmadik körben a 12 NBI-es és 20 NBII-es klub is csatlakozik.

Csütörtökön 16:15-től az M4 Sport közvetíti a forduló sorsolását, mely során tehát már minden érdekelt klub bekapcsolódik a sorozatba. A versenykiírás idén több szempontból is változott, az első két körben például területi elv alapján alakultak ki a párosítások, melynek végén 21 NBIII-as és 11 megyei bajnokságban szereplő együttes vívta ki a továbbjutást.

A 3. fordulóban is lesz változás, a legfontosabb az, hogy csupán az NBI-es klubok élvezik majd a kiemelés előnyét, ami kecskeméti szempontból azt jelenti, hogy bármilyen osztályú ellenfelet kaphatunk csütörtökön. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, melynek pályaválasztója az alacsonyabb osztályban szereplő együttes. Azonos osztály esetén az a rendező klub, mely az 1-7. fordulóban kevesebbszer játszott otthon, amennyiben így nem tudnak dönteni, akkor akit előbb kihúztak. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár az NBI-es klubok kiemeltek, biztosan idegenben kezdenek.

A sorsoláson érdekelt klubok bajnoki osztályuk szerint:

NBI. (kiemelt csapatok):

Kisvárda, Puskás Akadémia, Mol Fehérvár FC, Paks, Bp. Honvéd, MTK, Mezőkövesd, FTC, DVSC, ZTE, Gyirmót, Újpest.

NBII.:

Nyíregyháza, Dorog, Haladás, KTE, Szolnok, Vasas, DVTK, Győr, Budafok, Szeged-Csanád GA, Szentlőrinc, PMFC, Siófok, Ajka, Budaörs, Csákvár, III. Kerület, Békéscsaba, Soroksár, Tiszakécske.

NBIII.:

Pápa, Veszprém, Balassagyarmat, Iváncsa, Dabas, Sényő, DEAC, Cegléd, Monor, ESMTK, Sopron, Mosonmagyaróvár, Kelen, Nagykanizsa, Kazincbarcika, Kaposvár, Vác, Komárom, BVSC, Jászberény, Tatabánya.

Megye I.:

Hatvan, Szegedi VSE, Teskánd, Zalaszentgrót, Bonyhád, Csepel, Tököl, Gyömrő, Felsőzsolca, Sárosd, Karancslapújtő.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók