A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Dabason szállunk harcba a pontokért

Az NBIII. 9. fordulójában az FC Dabas vendége lesz vasárnap 14:30-kor a KTE HUFBAU. Az eddig visszafogott hazaiak egy komoly bravúr után várhatják az összecsapást, így biztosan nehéz dolgunk lesz.

Legutóbb a Széktóiban csaptak össze a felek, akkor 1-0-ra a Dabas nyert

A dabasiak meglehetősen hullámzóan teljesítettek a harmadosztályban már tavaly is, de a végelszámolásnál egy erős középcsapatként futottak be a végén. Nagyjából ezt a mintát követik idén is, hiszen a gyengébb kezdés után egy komoly skalpot gyűjtöttek be hétvégén, hiszen idegenben verték 2-1-re a Monort. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy előtte az RKSK is pont nélkül távozott Dabasról, akkor egyértelműen kijelenthető, Erős Károly csapata jó formában várja a vasárnapot. Tavaly mi örülhettünk Dabason, hiszen 3-1-re nyerni tudtunk idegenben, a Széktóiban azonban a piros-fehérek nyertek 1-0-ra.

A Dabas mérlege eddig 3 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség, 10 pontjukkal a 9. helyen állnak a közép csoportban.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók