A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Dabason szerzett fontos pontokat a tartalékcsapat

Fontos mérkőzést vívott szerdán az NB III. közép csoport 31. fordulójában tartalékcsapatunk, hiszen a közvetlen rivális Dabas vendégei voltak a fiatalok. Virágh Ferenc együttese már az első félidőben három gólt szerzett, ami végül elég is volt a sikerhez.

Nem indult jól kecskeméti szempontból a találkozó, ugyanis a 12. percben megszerezte a vezetést a Dabas, egy védelem mögé lőtt labda után Lettner lőtte el Kersák mellett a játékszert (1-0). Nem kellett szerencsére sokat várni az egyenlítésre, a 25. percben szép akciót vezettek a fiatalok, a támadás végén Gréczi tette középre a labdát, majd a hosszún érkező Major okosan lőtte vissza az ellentétes sarokba a játékszert (1-1). A 40. percben már a vezetést is sikerült megszerezni, Györgye szögletére Buna robbant be, és tisztán fejelhetett a hálóba (1-2). A szünet előtt sikerült megduplázni az előnyt, Gréczitől Hatvanihoz került a labda, aki ziccerlabdát adott Győri Benjáminnak, tartalékcsapatunk legeredményesebb játékosa öt méterről már könnyedén passzolta a hosszúba idei 11. találatát (1-3).

Fordulás után nagyon gyorsan szépített a Dabas, egy szögletre Pleszkán érkezett, akiről mindenki lemaradt (2-3). Megvoltak a meccslabdák a kecskeméti fiatalok előtt, de ziccerben Gréczi lövés helyett cselt választott, majd Horváth előtt is adódott egy nagy helyzet, de a kapust is kicselezve végül fölé emelt a tizenhatoson kívülről. A Dabas ívelésekkel próbált célt érni, de ezeket a játékhelyzeteket Kersák Roland és a védelem jól semlegesítette, így az eredmény nem változott.

A KTE II. újabb sikerével feljött a 14. helyre, és már hat pontra van a 17. helyen álló Dabastól. Virágh Ferenc csapata utolsó négy mérkőzéséből hármat nyert meg.

Meton-FC Dabas SE–Kecskeméti TE II. 2-3 (1-3)

Dabas. Vezette: Drabon (Molnár I., Hegedűs P.)

Dabas: Berta – Erős, Forgács, Benkő (Karcag 63.), Domokos, Lettner, Pleszkán, Majzik, Lux, Fazekas Á., Földes (Bokros 34.). Vezetőedző: Tóth László

KTE II.: Kersák – Grünvald, Hatvani, Major Sz. (Lovas A. 73.), Győri B. (Horváth M. 73.), Buna, Győri Á., Polyák, Szalai Sz., Györgye (Jászai-Deák 73.), Gréczi (Kovács Á. 88.). Vezetőedző: Virágh Ferenc

Gól: Lettner (12.), Pleszkán (47.) ill. Major Sz. (25.), Buna (40.), Győri B. (42.)

Virágh Ferenc: – Az első félidőben egyértelműen fölényben játszottunk, a gyorsan bekapott gól ellenére is. Kijött a sebességkülönbség a két csapat közt, s ez gólokban is megmutatkozott. Kicsit bealudtunk a második félidő elején, így nehézzé tettük a hátralevő időt. A Dabas mindent megtett az egyenlítésért, de jól álltuk a sarat, szervezettek tudtunk maradni. Most örülünk, de holnap már készülünk a hétvégi, Szekszárd elleni mérkőzésre.

Vasárnap 11:00-kor a „kis” KTE a Szekszárdot fogadja a Műkertvárosi Sportcentrumban.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók