Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Kecskeméti TE a Debreceni VSC vendége volt. A harmadik fogadta a másodikat, így igazi rangadó kerekedett ki ennek megfelelően a mérkőzésből, melyből a lila-fehérek jöttek ki győztesen.
Szabó István dolgát eltiltások mellett már második hete nehezítették betegségek, Varga Bence sem állhatott emiatt a kapuban, Tóth Barna és Zeke Márió pedig sárga lapok miatt nem volt bevethető. A KTE trénere ennek is köszönhetően megkeverte kicsit lapjait, Májer Milán először kezdhetett, ahogy a tavaszi szezonban Szalai Gábor is.
Eseménydúsan alakult az első félidő, melynek elején bátran letámadott a KTE, amiből sok labdát is sikerült szerezni a Debrecen térfelén. Az első percben máris Hadaró lőtt éles szögből az oldalhálóba egy lapos beadást. Az első tíz percben Babunszki, majd Dreskovics előtt is ígéretes helyzet adódott fejjel egy-egy pontos beadás után, de Varga Ádám szépen hárított mindkét alkalommal. Bátran vállalkoztak a csapatok távoli lövésekre, a 24. percben Kyziridisz, majd a 16. minutumban Banó-Szabó lőtt, utóbbi lövését Milosevics fogta, előbbi fölé ment. A hajrára is egy-egy bátor próbálkozás maradt, Szécs 20 méterről bombázott a kecskeméti kapu fölé, míg Szuhodovszki 19 méterről lőtt laposan a bal alsó mellé.
A második félidő is átlövésekkel indult, Varga Kevin nem talált kaput, de Szuhodovszki már megdolgoztatta a hazai kapust, aki másodjára tudta csak megkaparintani a labdát. Az 54. percben Loncar közel járt, de 24 méteres tekerése a jobb kapufa külsejét csípte. Az 56. percben egy pontrúgás után Vágó csúsztatott középre, Szalai érkezett, akinek fejese a jobb alsóba tartott, de odaért a kapus. A 61. percben megszerezte a vezetést, a DVSC, Szalai és Dzsudzsák összecsapása után a kecskeméti védő a földön maradt, a játék mehetett tovább, majd egy balról érkező beadás pont Loncar elé került, aki a léc alá lőtt néhány méterről (1-0). Nagyon jól reagált a kapott gólra a Kecskemét, a 67. percben ugyanis Hadaró beadása teljesen üresen találta meg a hosszú oldalon érkező Májert, aki ugyan kapásból rosszul találta el a labdát, de Deslandes testéről a hálóba pattant a játékszer (1-1). A folytatásban kiegyenlített lett a játék, Szabó István közben beküldte Katona Bálintot és Horváth Krisztofert is, frissítve a támadójátékot. Ez nyerő húzásnak is bizonyult, a 80. percben Horváth ugyanis balról befelé indult, majd jobbal a bal felsőbe tekert védhetetlenül (1-2). A hajrában a DVSC már nem tudott kellően felpörögni, így a KTE megérdemelten nyerte a dobogósok rangadóját, megerősítve második helyét. A KTE története során először nyert NB I-es mérkőzésen Debrecenben.
Debreceni VSC–Kecskeméti TE 1-2 (0-0)
Debrecen, 5114 néző. Vezette: Rúsz Márton (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
DVSC: Milosevics – Szécsi (Varga J. 86.), Dreskovics, Deslandes, Ferenczi – Manrique, Loncar – Varga K. (Bódi 67.), Dzsudzsák (Bárány 86.), Kyziridisz (Sós 67.) – Babunszki (Mance 47.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
KTE: Varga Á. – Nagy K., Vágó, Belényesi, Szalai, Hadaró (Szabó A. 87.) – Banó-Szabó (Katona B. 65.), Nikitscher, Meszhi (Horváth K. 65.), Szuhodovszki – Májer (Katona M. 82.). Vezetőedző: Szabó István
Gól: Loncar (61.) ill. Deslandes (67. – öngól), Horváth K. (80.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu