A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Derekas Zoltán 13 hónap után kezdett újra bajnokin

Derekas Zoltán maga is meglepődött némileg, hogy a Puskás AFC ellen kezdőként futhat ki a pályára, de annál inkább hajtotta a bizonyítási vágy. 13 hónap után kezdhetett újra bajnokin, de az NB I-ben erre két és fél évvel ezelőtt volt utoljára példa. Egyre jobb állapotban érzi magát, és szeretne élni a bizalommal.

Játékosunk a téli átigazolási időszakban csatlakozott egy súlyos sérülésből felépülve, még a Haladás játékosaként szakadt el a keresztszalagja. Nagy lehetőségként élte meg, hogy Kecskeméten bizalmat kapott.

– A meccs előtti napon tudtam meg, hogy kezdő leszek, szombaton elkezdtük a felkészülést a bajnokira a pénteki átmozgató edzés után, amikor a mester felrakta a taktikát és én is ott voltam. Egy pillanatra megdobbant a szívem, mert nem számítottam rá, de azonnal el is kezdtem úgy készülni, hogy tudjak egy olyan teljesítményt nyújtani, amivel bebizonyítom, hogy később is számíthat rám – tekintett vissza Derekas.

A magas labdát fel is adta a játékos a teljesítménye kapcsán, így arra is válaszolt, mennyire volt elégedett magával.

– Taktikai szempontból úgy érzem, jól teljesítettem, persze voltak szituációk, amiket jobban is megoldhattam volna, gondolok itt például a gólhelyzetemre is. Hogyha egy kicsit jobban benne vagyok a meccsekben, akkor lehet más döntést hozok, de nem lehetek telhetetlen. Bajnoki mérkőzésen 13 hónapja nem voltam kezdő, akkor is az NB II-ben, az NB I-ben pedig 2021 novemberében. Ez két és fél év. Elégedett vagyok ennek tükrében, mert jó értelemben értve, nem a világot akartam megváltani, hanem azt akartam megmutatni, hogy lehet rám számítani. A visszajelzések alapján ez sikerült is – mondta Derekas.

A hosszú kihagyás után egyre jobb állapotban érzi magát játékosunk, aki tudja, továbbra is türelmesnek kell lennie, hogy később hasznos tagja legyen a keretnek.

– Amikor megérkeztem, akkor abban maradtunk, hogy ez a félév most arra kell, hogy megismerjük jobban is egymást. Én is a csapatot, a stábot, a klubot, illetve fordítva is, eközben építsem fel magam. Eddig a terv szerint haladunk, van mögöttem négy bajnoki és egy kupameccs, érzem, hogy egyre jobb formába lendülök napról napra. Jó visszaigazolás ez, hogy a kezdőben kaphattam helyet. Türelmes vagyok, hiszen a legjobb korban vagyok. Idővel aztán - akár idén már - szeretnék hasznos tagja lenni a csapatnak. Ha lehet így fogalmazni, inkább a zongora cipelők, mint a festőművészek közé tartozom a játékstílusomat nézve. Amennyiben ehhez meglesz a szükséges erőm, akkor biztos vagyok benne, hogy hozzá tudok tenni a csapat szerepléséhez – mondta Derekas.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók