Szombaton első edzőmeccsét játszotta januárban a KTE, csapatunk a Békéscsabát fogadta a Széktói Stadionban. Gera Zoltán mindenkinek azonos terhelést szánt ezen a találkozón, mely döntetlent hozott.
Gera Zoltánnak voltak kimaradói az első edzőmeccsen, melyen a régóta sérült Banó-Szabó Bence mellett Kersák Roland, Kotula Máté, Papp Milán, Nikitscher Tamás és Nagy Krisztián sem lépett ezúttal pályára, így szinte mindenki hasonló terhelést kapott. Kovács Kolos a két klub megegyezése alapján a Békéscsaba színeiben vett részt próbajátékon.
A mérkőzés első lövése Botka nevéhez kötődött, aki azonban nem talált kaput. A folytatásban is zömmel a kecskeméti akarat érvényesült a pályán, alig negyedóra után viszont Kóródi is próbálkozott, aki ugyancsak mellé lőtt. A 15. percben Zsótér tüzelt jobbal a kapu fölé, majd a másik oldalon Hodonicki távoli lövése is veszélytelen volt. A 19. percben Uramnak már bravúrt kellett bemutatnia, Camaj felperdülő lövését ütötte fölé. A 22. percben is kecskeméti lehetőséget jegyezhettünk fel, Zsótér beadását Lukács csúsztatta mellé. Az első harminc perc Májer kísérletével zárult, aki balról befelé húzva teker a hosszú alsó mellé 16 méterről. A 36. percben nagy tumultus alakult ki a békéscsabai kapu előtt, melynek végén Katona Bálint lőhetett, de Uram kitolta a jobb alsóból. Szünet előtt a vendégeknek is akadt egy helyzete, de Varga a helyén volt.
Szünetben teljes sort cserélt Gera Zoltán, a Pálfi - Montiel, Polyák, Szabó A., Belényesi, Zeke, Meszhi, Vágó, Kovács B., López, Pálinkás csapat folytatta. A második félidő kevesebb lehetőséget hozott, az 55. percben Kovács Barnabás lövését fogta először Uram. Egy előrevágott labdából öt perccel később kontrát vezetett a Békéscsaba, majd egy lekészített labdát 16 méterről éppen Kovács Kolos lőtt a jobb alsóba (0-1). A folytatásban kecskeméti mezőnyfölény jellemezte a meccset, mely a 79. percben góllá is érett, egy szöglet után Pálinkás lőtt a kapuba (1-1). A meccs végén még Hulicsárnak volt egy veszélyes lövése, de ez elkerülte Pálfi kapuját, míg a másik oldalon Belényesi kapáslövése szállt fölé, így maradt a döntetlen.
A felkészülés hétfőn kettő, kedden egy edzéssel folytatódik Kecskeméten, majd kedd délután már a törökországi edzőtábor felé veszi az irányt a KTE, ahol további öt felkészülési meccs következik. Az első szerdán a szerb Radnicki Nis ellen.
Kecskeméti TE – Békéscsaba 1-1 (0-0)
Felkészülési mérkőzés, 200 néző
KTE (1. félidő): Varga – Botka, Rjaskó, Katona L., Bocskay, Berki, Májer, Zsótér, Katona B., Camaj, Lukács.
KTE (2. félidő): Pálfi - Montiel, Polyák (Vattay 65.), Szabó A., Belényesi, Zeke, Meszhi, Vágó, Kovács B., López, Pálinkás.
Gól: Pálinkás (79.) ill. Kovács K. (60.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu