A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Döntetlennel kezdett az U19-es válogatott Gyirmóton

A magyar U19-es válogatott szerdán megkezdte az Eb-selejtezőket, a hazai rendezésű tornán Bulgária volt az első ellenfele Gyirmóton. Bolgár Botond a kezdőcsapatban kapott helyet.

Ellentétes félidők meccsén a bolgárok kezdtek jobban, és vezetést is megszerezték, miután a 19. percben egy védők mögé beívelt labdát pontos beadás követett, Boychev pedig a kapu bal oldalába lőtt (0-1). A félidő végén már éledezett, majd fordulás után is jobban kezdett a magyar csapat, melynek az 54. percben egyenlítés lett az eredménye, Németh Hunor ívelt balról középre, és az érkező Pál Barna a léc alá fejelt (1-1). A folytatásban jobbára a magyar csapat akarata érvényesült, igaz, helyenként a bolgárok is veszélyeztettek, de újabb gól nem született.

Bolgár Botond kezdőként lépett pályára az U19-es válogatottban, a 66. percben cserélték le.

A négy résztvevős csoportból az első kettő jut tovább a következő körbe, a másik mérkőzésen Franciaország 4-0-ra verte meg a Feröer-szigeteket. A magyar csapat legközelebb szombaton 18:00-kor Feröerrel folytatja a selejtezőket, ugyancsak Gyirmóton.

Bulgária–Magyarország 1–1 (1–0)

Magyarország: Bozó Mirkó – Lakatos Noel, Pál Barna, Mona Árpád, Bolgár Botond (Horváth Tamás, 66.) – Madarász Ádám, Németh Hunor – Egri Imre (Szép Márton, 66.), Mondovics Kevin (Bodnar Simon, 82.), Barkóczi Barnabás (Kugyela Zalán, 66.) – Kovács Bendegúz

Gólszerző: Boychev (19.), ill. Pál (54.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu (fotó: mlsz.hu)

Média partnerek
Támogatók