A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Döntetlennel zártunk Belekben

Csapatunk pénteki második edzőmeccsével lezárta a törökországi edzőtábort, a cseh FK Teplice elleni találkozó 0-0-os döntetlennel fejeződött be.

Szokásunkhoz híven a felkészülési időszak utolsó meccséről – jelen esetben mivel dupla találkozóval fejeztük be a munkát, az utolsó kettőről – részletes beszámolót és összeállítást nem adunk közre, de Szabó István értékelte a találkozót, egyben az edzőtábort is.

– Hajtós mérkőzésen vagyunk túl. Többnyire védekezésre kényszerültünk, kevesebb lehetőségünk volt, mint általában, de a srácok sokat dolgoztak most is. Próbáltuk lezárni a területeket, abból gyors átmeneteket játszani. Voltak lehetőségeink, de az ellenfélnek is. Pozitív volt a találkozó összképe, csak gratulálni tudok a játékosaimnak. Véget ért az edzőtábor, szerencsére nincs olyan problémánk, amit ne tudnánk kezelni. Nagyon hasznosnak ítélem meg, nem is az eredményesség szempontjából, mert nem az a lényeg, inkább azért, mert minden munkát el tudtunk végezni. Nem maradt el edzés, meccs, végig jó körülmények között dolgozhattunk, annak is örülök, hogy a fiatalok többször is megmutatták, hogy lehet rájuk számítani, felvették a kesztyűt komoly élvonalbeli csapatok ellen is. Szombaton indulunk haza és jövő héttől készülünk már a mezőkövesdi bajnokira – értékelt Szabó István.

A felkészülési időszak ezzel lezárult, összesen hét találkozót játszott le januárban csapatunk, ezekből négyet megnyert, kétszer döntetlent játszott, és csupán egyszer kapott ki. Folytatás már feburár 4-én (vasárnap) 15 órakor a Mezőkövesd otthonában, az OTP Bank Liga tavaszi nyitófordulójában. 

A felkészülési meccsek eredményei: 

KTE - Csákvár 2-0 

FK Llapi - KTE 0-2

Sturm Graz - KTE 1-2 

Krumovgrad - KTE 3-1 

Ruch Chorzow - KTE 1-1 

Zlaté Moravce - KTE 0-3 

Teplice - KTE 0-0 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók