A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Dr. Filus Andor: Megvannak a tervek a Széktói Stadionnal

A Kecskeméti TE feljutásával aktuális kérdéssé vált a Széktói Stadion állapota, hiszen a létesítmény eredeti állapotában már nem felel meg az NB I-es követelményeknek. A Magyar Labdarúgó Szövetség jelezte, hogy milyen fejlesztéseket kell feltétlen megvalósítani ahhoz, hogy már a 2022/2023-as szezonban is otthon játszhasson a csapat, ennek megvalósítása most is zajlik.

Az MLSZ által meghatározott feltételek közül a beléptetési és biztonsági beruházások, a jegy- és kamerarendszer, valamint a videóbíró (VAR) rendszer technikai feltételeit kell kiépíteni. Emellett különböző beléptetési pontokat, speciális helyiségeket kell megvalósítani, így plusz öltözőket, buszbehajtót és játékosbejárót többek közt.

– Jól haladunk a munkával, gyakorlatilag a bajnokság lefújásával azonnal megindultak a felmérési folyamatok, mind a klub, mind az MLSZ részéről, majd a munkálatok is – mondta dr. Filus Andor, a KTE ügyvezetője. – A legfontosabb szempont jelenleg a biztonsági szabályoknak való megfelelés, illetve az alapvető technikai követelmények kiépítése. Tényleg mindenki mindent megtesz azért, hogy NB I-es meccseket rendezhessünk Kecskeméten.

A KTE ügyvezetője elmondta, az MLSZ jelenleg türelmi időt adott több kötelezően előírt feltétel megvalósítására is.

– Megvannak azok a kötelezően előírt feltételek, amik nélkül nem rendezhetünk mérkőzést, ugyanakkor az MLSZ több területen is haladékot adott számunkra, mely rugalmasság hatalmas segítség. A jelenlegi fejlesztések összege és a későbbiek előkészítése 400 millió forintra rúg. Nagy segítség lehet számunkra az az átmeneti gyorssegély, amit Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterasszony és az önkormányzat a rendelkezésünkre bocsáthat, ezt később természetesen valahogyan törlesztenünk is kell majd. Az biztos, hogy az érezhető, széleskörű, közös összefogás nélkül nem lenne esélyünk újra NB I-es meccseket hozni Kecskemétre – tette hozzá dr. Filus Andor.

A KTE ügyvezetője elmondta, a jelenlegi fejlesztések csupán a szezon végéig jelentenek haladékot a klub számára, jövő nyártól jelen állás szerint már azoknak a felételeknek is meg kell felelni, amik kapcsán most még haladékot adott az MLSZ. A KTE ügyvezetője szerint összesen három ütemben, 1.6 milliárd forintos összegből minden szempontból NB I-es stadiont lehetne kialakítani Kecskeméten.

– Becsléseket és számításokat végeztünk természetesen arra vonatkozóan is, mennyibe kerülne teljes egészében egy NB I-es feltételrendszernek megfelelő Széktói Stadion, nagyjából a szóban forgó 1.6 milliárd forintból érhetnénk ezt el. Három ütemben akár ez meg is valósulhatna, az első ütemnek tekinthetőek a mostani fejlesztések. A másodikra jó sansz lenne a katari világbajnokságnak köszönhetően a téli szünetben, ami november 12-vel el is kezdődik idén az NB I-ben. Abban a kettő és fél hónapban lehetne megvalósítani a fedett lelátót, kialakítva a megfelelő kiszolgáló egységeket, vizes blokkokat a régóta lezárt városi oldalon, ami így szintén újra szurkolók fogadására alkalmassá válna. A harmadik ütemben jöhetne a pályafűtés kiépítése, valamint az új gyepszőnyeg lerakása, illetve a strand felőli lelátó fedése a bajnokság végeztével. Amennyiben ezt meg tudnánk valósítani, úgy minden infrastrukturális felételnek meg tudnánk felelni az élvonalban, az ehhez szükséges forrásokat a városvezetéssel és az országgyűlési képviselőkkel közösen keressük még. Bizakodóak vagyunk, hogy az elvégzett szakmai munka és a csapat szereplése feljogosít minket arra, hogy jövő nyártól is az NB I-ben szerepelhessünk – mondta dr. Filus Andor.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók