A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Dr. Filus Andor volt a Radió 1 Gong vendége

A Rádió 1 Gong vendége volt hétfőn a KTE ügyvezetője, dr. Filus Andor. Az interjú témája az új fedett lelátó első mérkőzése, az elmaradó székfestés, valamint a további fejlesztések sorsa volt.

A Szeged elleni 1-0-s sikerrel avatta fel csapatunk a Széktói Stadion új fedett lelátóját, melynek első mérkőzésén szurkolóink is kitettek magukért, látványos koreográfiával hangolt a kezdésre a szurkolótábor.

– A szurkolóink külön drapériával készültek a mérkőzésre, és látványos koreográfiát csináltak. Örülünk, hogy végre megtelt élettel az új lelátó, melynek a fényei is jól néztek ki. Az első mérkőzésen természetesen lilára állítottuk be. A legfontosabb persze, hogy ezt a csapat is győzelemmel tudta megkoronázni – mondta az első meccs kapcsán ügyvezetőnk.

Klubunk korábban szurkolói kezdeményezésre szerette volna lilára festeni a napos oldal kék székeit, és bár az ötletet maximálisan támogattuk, a tesztfestések sajnos nem hoztak kedvező tapasztalatokat.

– Ez volt a harmadik üteme a stadion nagyobb felújításainak. Korábban is sokszor elmondtam, hogy mi kimaradtunk a nagy stadionépítési programból, mindig saját pályázatokkal és az önkormányzat segítségével tudtunk megoldást találni. Most is pályáztunk a székek, valamint az azokat tartó rögzítés cseréjére is. Ezt lehúzták a projekt jóváhagyásakor. Folyamatosan gondolkodtunk, mit lehetne tenni, szurkolói ötlet alapján az átfestés lehetősége is felmerült, ezt a válogatott szünetre terveztük. Megpróbáltuk, több tesztfestést is csináltunk, szakemberekkel és üzletekkel konzultáltunk. Sajnos ahogy használatba vettük a székeket, egyből látszott, hogy ez nem lesz tartós megoldás, kopni fog. Több millió forintról lett volna szó, így ebben a formában elvetettük ezt a megoldást. Az élet nem áll azonban meg, a jövőben is minden fórumon pályázni fogunk, hiszen mindig van hova fejlődni. Régi stadionról van szó, melyet szeretnénk folyamatosan csinosítani – tette hozzá dr. Filus Andor.

Ügyvezetőnk az interjúban hozzátette, további felújítási ütemek indulásában bíznak, hiszen az uszoda felőli oldal, valamint a vendégszektor sem fedett még. Mindig komplex pályázatban gondolkodtak, ez a jövőben is így lesz. Az új lelátó kapcsán kiemelte, hogy a büfék nézőtérre helyezése ismét egy fontos lépés volt a szurkolói komfort javításában. Ami a fejlesztéseket illeti, a következő lépésben a füves edzőpályákra kerülhet sor, melyek esetében már időszerűvé vált a felújítás.

– Három füves edzőpályánk van, melyek folyamatos használatban vannak, ez meg is látszik. Van már egy nyertes pályázatunk, bízom benne, hogy tavasszal ez a projekt is elindulhat. Januárban nyílik meg a 2027-es TAO-s feltöltési időszak, akkor tudjuk a vállalkozókat megkeresni, ha a szükséges keret is megvan, jöhet a munka. Bízom benne, hogy ezen a téren is tudunk fejlődni – tette hozzá dr. Filus Andor.

A teljes interjú ITT hallgatható vissza!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók