A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Eb-győztessel is találkozhatunk

Nem akármilyen ellenféllel találkozik csapatunk a felkészülés következő állomásaként, hiszen szerdán a katari Al-Arabi lesz Ausztriában edzőpartnerünk.

Az Al-Arabi az arab klubokhoz hasonlóan nem küzd különösebben anyagi gondokkal, a múltban számtalan nagy név fordult meg akár játékosként, akár edzőként a katari labdarúgás egyik legnagyobb hagyományú csapatában. Az Al-Arabi a 90-es években volt a csúcson, 7 bajnoki címéből 5-öt akkor gyűjtött be, de a különböző kupákban is 17-szer ért fel a csúcsra.

Az előző idényben az 5. helyen végzett ellenfelünk, mely keretében tudta az olasz válogatottal Eb-t nyerő, a francia PSG-vel 9-szeres bajnok, BL-döntős, összesen 29 trófeát gyűjtő Marco Verrattit is, aki még mindig csupán 31 esztendős. Mellette a Barcelona korábbi játékosa, Rafinha is a keret tagja volt, de ő nyáron elköszönt a katariaktól. Így is akadnak azért ismert nevek, Júszef el-Mszákní például 102-szer szerepelt a tunéziai válogatottban. A korosztályos szinten francia, felnőttként szenegáli válogatott Abdou Diallo a német és a belga élvonalt is megjárta, Verratihoz hasonlóan ugyancsak a PSG-től csatlakozott. Nem csoda, hogy ellenfelünk értékét közel 34 millió euróra taksálja a Transfermarkt, hiszen katari válogatottjaik is szép számmal vannak.

A mérkőzést szerdán 18 órakor Ausztriában, helyileg Bad Tatzmannsdorfban (Tarcsafürdőn) rendezik meg.

A héten további két mérkőzés vár csapatunkra, szombaton előbb az NB II-es Szegeddel, majd a szintén másodosztályú Békéscsabával találkozunk. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók