A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Egy átlövés okozta az U21-es válogatott vesztét

A magyar U21-es válogatott kedden az MTK pályáján fogadta Belgium fiataljait az Eb-selejtezők negyedik körében. Kiélezett meccset vívtak a csapatok, a vendégek végül egy átlövésből szerzett góllal vitték el a pontokat.

Gera Zoltán együttese igen szervezetten védekezett, a belgák fölénye kevés lehetőséggel párosult az első félidőben, sőt, kis szerencsével Lisztes akár a magyar válogatottat juttathatta volna vezetéshez a félidő első felében. A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, az Iyinbor Patrickot is soraiban tudó védelem stabilan állta a sarat, egészen a 72. percig, akkor Olaigbe 18 méterről betalált. A hajrában igyekezett nyomás alá helyezni a belga kaput a magyar csapat, de gól nem született, maradt a 0-1.

A magyar U21-es válogatott négy kör után két-két győzelemmel és vereséggel a csoport negyedik helyén áll.    

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók