A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Egy pontot hoztunk haza Békéscsabáról

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában Békéscsabán lépett pályára a KTE. Harcos, küzdelmes mérkőzés végén egy ponttal térhettünk ezúttal haza.

Tímár Krisztián a sárga lapos eltiltását töltő Haris Attilára nem számíthatott Békéscsabán, a védelemben pedig ezúttal Szojma helyett Debreceni kezdett. Kecskeméti labdabirtoklási fölénnyel indult a meccs, de ez meddőnek bizonyult, sőt, az első hazai próbálkozás gyakorlatilag gólt eredményezett. A 9. percben Debreceni blokkolt egy lövést, majd a szögletet elsőre kifejeltük, de azonnal visszajött a labda, amit a tömegből Viczián csúsztatott a bal alsóba (1-0). Jól zárt a Békéscsaba, nem igazán sikerült rést találni védelmükön, a 17. percben Szabó Alex fejese pedig Takács kezében halt el. A 24. percben Szabó Bálint adott pontos labdát Ballának, aki 16 méterről egy csel után fölé lőtt. A félidő hajrájában nőtt a kecskeméti nyomás, a 36. percben Pálinkás léphetett ki védőjével, lövésébe beleértek, így pattogott el a bal alsó mellett. A 40. percben jött az egyenlítés: Banó-Szabó jobbról, éles szögből tűzött rá a rövidre egy szabadrúgást, ami a kapus alatt a hálóba csúszott (1-1). Ezt követően Kotula vállalkozott a másik kapunál jobbal, de ezt Varga könnyedén fogta, így maradt az 1-1 a szünetre is.

Szünetben hármat cserélt Tímár Krisztián, aktívan is kezdődött a második félidő. Az 51. percben Derekas beadását kiejtette a kapus, Győrfi kotorta aztán kapura, de javítani tudott Takács. Továbbra is nagyon harcos, párharcokkal tűzdelt volt a találkozó, mindkét kapu előtt akadtak veszélyes beadások. A 70. percben KTE-gól született, de nem adták meg, Derekasnál kapustámadást ítélt a játékvezető, noha úgy tűnt, egyszerűen túlugrotta a kapust, így hiába fejelt utána a kapuba Banó-Szabó. A hajrára több vendég lehetőség is kialakult, a 75. percben a csereként beálló Merényi előtt adódott nagy sansz, jó labdát kapott a kapuval szemben, de futtából a jobb alsó mellé helyezett. A 77. percben Szabó Alex tüzelhetett 16 méterről, azonban pont Takács kezébe. A 83. percben Zsolnai szögletére a másik oldalon Daru emelkedett középen, ám fölé bólintott. A hajrára Bolyki Andort is beküldte Tímár Krisztián, akit azonnal keresett is Czékus egy beadással, csúsztatása azonban mellé ment. A hosszabbításban még két sansz is adódott a győztes gól megszerzésére, ám Győrfi beadását Pálinkás fölé csúsztatta, majd a 94. percben egy szöglet után lecsorgó labdát Bocskay lőtt a kapu jobb oldala mellé, így nem változott az eredmény.

Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 1-1 (1-1)

Békéscsaba, néző: V: Iványi (Vígh-Tarsonyi, Rózsa)

KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Debreceni (Szojma 46.) – Győrfi, Bocskay, Derekas (Bolyki 89.), Bolgár (Eördögh 46.) – Beke (Czékus 46.), Banó-Szabó (Merényi 72.) – Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián

Békéscsaba: Takács – Szabó B., Hodonicki, Viczián (Márkus 81.), Kuzma, Kotula (Daru 66.) – Balla (Igricz 81.), Zsolnai, Nagy G. (Kovács G. 66.) – Kóródi, Borsos (Harsányi 81.). Vezetőedző: Csató Sándor

Gól: Viczián (10.) ill. Banó-Szabó (40.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók