A Vármegye I-ben az utolsó előtti fordulót rendezik hétvégén, a KTE II. a bajnoki címért küzd továbbra is. Fiataljaink vasárnap Soltvadkerten lépnek pályára, ahol egy győzelemmel akár bajnokok is lehetnek, ehhez viszont a riválisnak is botlania kell.
Két körrel a vége előtt a KTE II. és a Tiszakécske II. küzd még a bajnoki címért, mivel riválisunk a múlt héten csak döntetlent játszott, ismét egy pontos előnybe került Lóczi Péter együttese. A matek egyszerű: amennyiben a címvédő kikap Kunbaján, mi pedig nyerünk Soltvadkerten, úgy eldől az aranycsata, minden más esetben az utolsó körre marad a döntés.
Nem lesz azonban könnyű nyerni Soltvadkerten, hiszen egy jó erőkből álló, korábbi akadémistáinkat is soraiban tudó gárdához látogatunk, mely ellen a Tiszakécske például csak egy pontot szerzett ebben a bajnokságban. Ősszel hazai pályán nekünk sem volt könnyű dolgunk, hiszen a vendégek vezettek, és csak a hajrában tudtuk eldönteni a találkozót (3-1).
Lóczi Péter az eltiltott Goretich Gergőre nem számíthat, ezzel együtt a cél az, hogy ne hibázzanak már az utolsó két körben:
– Ősszel nehéz mérkőzésen tudtunk csak diadalmaskodni, most is küzdelmes összecsapásra számítok. Fontos lesz, hogy hasonlóan jól kezdjünk, mint Jánoshalmán, de ha nem így lesz, akkor sem szabad pánikolni. Türelem és erős koncentráció kell mindenki részéről. Közeledik a bajnokság vége, minden csapat fárad szellemileg és fizikálisan is, mi sem vagyunk kivételek. Éppen ezért döntő lesz a mentális és pszichés felkészülés az utolsó idegenbeli mérkőzésünkre. Csapatkapitányunk, Goretich Gergő eltiltott, néhányan apró sérüléssel küzdenek, de ettől függetlenül nem lehet más célunk, mint a három pont megszerzése – mondta Lóczi Péter.
A mérkőzés vasárnap 17:30-kor kezdődik Soltvadkerten.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































