Az NB III. Dél-Keleti csoportjában tartalékcsapatunk a Tiszaföldvárt fogadta vasárnap. Szabó Tibor együttese a szünetben előnyben volt, ám a második félidőben fordított a vendég gárda.
Kiegyenlített, harcos mezőnyjátékkal kezdődött el a találkozó, melyen az első lövést hazai oldalon jegyezhettük fel, ezt azonban fogta Krnács kapus. A folytatásban sem változott a játék, de a 19. percben sikerült megszerezni a vezetést: Horváth indult el jobbról még a saját térfelén, egy jó csellel befelé húzott, majd kitűnő ütemben ugratta ki Murárt, aki ziccerben okosan pöccintette át a kilépő kapus felett a labdát (1-0). A folytatásban megvoltak a sanszok az eredmény növelésére is, Murár a félidő közepén egy jó beadást kapásból húzott a rövid felsőre, de az a lécről fölé perdült, majd ugyancsak ő egy újabb jó beadásról kevéssel maradt le nem sokkal ezután. A Tiszaföldvár helyenként meddő labdabirtoklási fölénybe került, de ezzel nem nagyon tudott élni, Pálfinak a félidő végén akadt komolyabb dolga, akkor viszont nyújtóznia kellett egy jobb alsóba tartó lövésre.
A második félidőt nem kezdte elég koncentráltan a „kis” KTE, a Tiszaföldvár már az első percben egyenlített, Varga vett le kitűnően egy felívelt labdát, amit aztán még szebb mozdulattal lőtt a kapuba (1-1). Abszolút ikszes meccs alakult ki ezután, a gól egyik csapat játékában sem volt igazán benne, jobbára a küzdelem dominált, bár a félidő elejét igyekezett megnyomni a Tiszaföldvár. A hajrában aztán 20 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a vendég gárda, a labda mögé Kálmán állt oda, aki a rövidbe tekert, ezzel eldöntve a három pont sorsát (1-2).
Három körrel a vége előtt nagyon sűrű a mezőny alja, a 16. és a 10. hely között csupán három egység a különbség. Fiataljaink jelenleg a 15. helyen állnak, egy pontra a bennmaradó helytől.
Szabó Tibor, a KTE II. vezetőedzője: – Küzdelmes, ikszes mérkőzésen egy könnyen befújt szabadrúgás döntötte el a találkozót. Többször kellett kényszerűségből változtatni a csapaton, ami beszűkítette a mozgásterünket, nem tudtunk már a mérkőzés képének megfelelően változtatni.
Kecskeméti TE II. – Tiszaföldvár 1-2 (1-0)
Kecskemét, 100 néző. V: Erni (Burján, Havasi-Németh)
KTE II.: Pálfi – Czenky, Goretich, Kovács P. (Ruzsa 71.), Murár (Varga M. 85.), Polyák (Szabó Benedek 67.), Fodor, Szamosi (Molnár M. 71.), Balla, Horváth A., Harmati (Kárpáti 46.). Vezetőedző: Szabó Tibor
TISE: Krnács – Ruzsa (Fehér 92.), Szabó Cs., Sági, Bódai, Antman, Mikó, Lestyán, Bojtos (Fődi 77.), Bidzilya (Kálmán 69.), Varga T. (Hunya 69.). Vezetőedző: Rétes Pál
Gól: Murár (19.) ill. Varga T. (46.), Kálmán (82.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu