A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Egyik edző sem örült a döntetlennek

A KTE HUFBAU 1-1-es döntetlennel zárta az évet az RKSK ellen, a lefújás után a vezetőedzők értékeltek.

Farkas István (KTE HUFBAU):

„A srácoknak is elmondtam, hogy ez a meccs nekem tetszett, véleményem szerint gólokkal kellett volna nyernünk. Az első félidőben öt-hat lehetőségünk és helyzetünk volt, abból mindenképpen legalább egy gólt kell lőni, akkor teljesen máshogy alakul a mérkőzés. A helyzeteink a második félidőben is megvoltak, de kimaradtak, ellenfelünk egyszer eljött a végén és meg is szerezte a vezetést. Annak örülök, hogy volt bennünk annyi tartás, hogy ki tudtunk még egyenlíteni. A döntetlen számomra így is csalódás a látottak alapján.”

Gálvölgyi István (RKSK):

„Az első félidőben jobban játszott a hazai csapat, a helyzeteik is megvoltak, de szerencsére ezeket nem értékesítették. A második félidőre feljavultunk, mert bár mélyen védekeztünk, de már nem volt annyi helyzete a Kecskemétnek. A 86. percben azt hittem, hogy eldöntöttük a meccset, de ez hiú ábránd maradt, mert egy felívelés után egyenlített a Kecskemét. Így fájó a döntetlen, de összességében reális véleményem szerint.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók