Vasárnap hajnalban a közösségi oldalán számolt be róla a Kecskeméti Labdarúgó Club, hogy életének 74. évében elhunyt az egyesület legendás edzője és alapítója, Karakas Ferenc. Generációk nőttek fel a keze alatt, nevelői munkája jóval túlmutatott a futballpályák világán is.

Karakas Ferenc Izsákon nőtt fel, majd labdarúgó-karrierje legjelentősebb részét Szabadszálláson töltötte. Az edzői pályára már gyerekként készült, példaképe Baróti Lajos volt. Az iskolai sporteseményeket sokszor maga szervezte, a rend, a fegyelem és a pontosság pedig mindig alapelv volt nála.
1978-ban lett edző, Szabadszálláson bajnoki címet is ünnepelhetett. 1988-ban költözött családjával Kecskemétre, ahol élete része maradt a futball is. Dolgozott a KTE-nél, majd 1992-ben alapító tagként volt részese a Kecskeméti LC megszületésének. Ekkor fordult a gyermeklabdarúgás irányába, ahol kitűnő pedagógia érzékkel formálta a közösséget. Az egyesület gyakorlatilag a nulláról épült fel, nagymértékben lelkesedésének és kitartásának köszönhetően. Ennek eredménye, hogy mára megközelítőleg 600 gyermek sportol a KLC-ben, melynek férfi- és női felnőttcsapata is van. 2016-ban Kecskemét Sportjáért Díjjal ismerték el több évtizedes munkáját.
Kezei alatt generációk nőttek fel. Azt vallotta, hogy ha valakiből egy jó megye I-es focista lett, majd mellette orvosként találta meg a helyét az életben, akkor már elértek valamit. Rengeteg gyermekkel szerettette meg a sportágat, sokakból nemcsak játékost, de edzőt is nevelt később.
A pálya volt a második otthona, a KLC pedig a második családja. Hosszan tartó betegségét méltósággal viselte, ameddig ereje engedte, nem telt el nap úgy, hogy ne lett volna ott az edzéseken, meccseken, táborokban.
Halála pótolhatatlan veszteség a kecskeméti labdarúgás számára.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-



























