A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Elindult a bérletek értékesítése

Hétfőn elindult a 2026/2027-es idényre érvényes bérletek értékesítése a Jegymesteren. Az előttünk álló szezonban a B lelátó több kiszolgáló egységgel, illetve fedéssel újul meg, melyet követően szurkolóink is onnan követhetik a hazai bajnokikat.

Az új idényben az NB II-es előírásoknak megfelelően fedetté válik a Széktói Stadion egyik hosszanti lelátója, ezt követően a B lelátó várja drukkereinket a hazai mérkőzéseken.

A felújítási munkálatok jól haladnak, a tetőszerkezet már gyakorlatilag elkészült, ezt a területrendezés, az engedélyezési folyamatok, valamint a kiszolgáló egységek kialakítása követi majd. Újdonság lesz a napos oldalon, hogy a lelátó két oldalára is felkerül egy-egy büfé, így drukkereink mostantól nem maradnak le egyetlen eseményről sem, amíg sorban állnak.

A munkálatok a terveknek megfelelő ütemben zajlanak, ám ahogy azt korábban jeleztük is, az első hazai meccsre még biztosan nem fejeződnek be. A Tiszakécske elleni rajton, illetve az átadásig így csak az A lelátót tudjuk megnyitni.

Ezzel együtt elindult a bérletek értékesítése a Jegymesteren, ahol drukkereink kiválaszthatják, hogy a B lelátón hol szeretnének helyet foglalni a szezon során. A napos oldal megnyitásáig a bérletek az A lelátóra is érvényesek lesznek, minden szektorban előre lefoglalt helyek várják bérleteseinket.

Az értékesítés online tehát már elindult, de az első hazai bajnoki előtt személyesen is be lehet szerezni a plasztikkártyákat. Erre egyrészt közvetlenül a mérkőzés előtt, pénztárnyitás után lesz lehetőség, másrészt külön időpontban, július 30-án (csütörtökön) 15-18 óráig a Széktói Stadion 2-es pénztárában is megvásárolható lesz.

Online ide kattintva vehető meg azonnal a Jegymesteren, később plasztikkártya is igényelhető hozzá díjmentesen. A bérletek továbbra is érvényesek lesznek a bajnokik mellett a kupameccsekre is. 

A 2026/2027-es idény jegy- és bérletárai (az átadás után kizárólag a B lelátóra) 

Normál jegy (10 éves kor felett): 1.500 forint

Gyermekjegy (10 éves kor alatt): Ingyenes

Mozgássérült belépő: Ingyenes

Bérlet: 19.500 forint

Frissítés: Több szurkolói kérdés is érkezett az A lelátó bérletei kapcsán. Ahogy cikkünkben is említettük, a B lelátó átadása után kizárólag az az oldal kerül megnyitásra, ezért sem lehet az A-ra már bérletet vásárolni. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók